Mocskos, piti trükk sem menti a Fideszt

Dorosz Dávid

2012
09/25

Az elmúlt két évben már mindent láttunk. Fideszék mindent megléptek, amit addig elképzelhetetlennek hittünk. De a legmocskosabb trükk csak most jön. De a Fideszen már ez sem segít.

 

orban3.jpg

Jogokat korlátozó új alkotmány, fegyelmező médiatörvény, gazdagokat segítő adórendszer, totális gazdasági bukás, szétvert egyetemi oktatás, megfélemlített tömegek. Ezek csak kiragadott példák abból  az ámokfutásból, ami az elmúlt két évben zajlott.

Van abban valami mocskosul ironikus, hogy a Fidesz épp akkor tolja be az előzetes választási regisztrációról szóló törvényjavaslatot, amikor már teljességében megmutatkozik, hogy a rengeteg szemétség mellett valójában mire ment ki végig a játék.

Most derült ki, hogy minden nemzetmentő, hazafias, középosztályvédő habonyizmus kb. annyit ért mint Schmitt Pál doktorija. Semmit. Minden hazugság volt. Minden csak és kizárólag egyetlen egy dologról szólt. Arról, hogy egy haveri kör sok gombnyomogató droid segítségével hogyan tudja a saját, meg spanjainak zsebét jól megtömni. Ez a régi jó, pitiáner móriczi kapzsiság. Ennyi az egész. Üzlet, meg nagyobb Mercedes.

Csakhogy erre egyre többen jönnek rá.  Egyre többen látják azt, hogy a francokat lesz itt tündérmese, egy millió munkahely, rend, meg fejlődés. A kilátástalanság, a reményvesztettség, ami egyre több embert ér, pedig mozgósítani tud. És fog is. Akinek semmije sincsen, mert mindent elvesznek tőle, már csak a szavazatába kapaszkodhat. Csak ettől várhatja, hogy valami jobbra fordul 2014-ben. Ez azonban veszélyes az üzletre. Ez egy kontrollálhatatlan faktor, még akkor is ha van TEK, meg Pintér.

Erre megoldás a regisztráció. Ha nem vezetik be, tudják, hogy biztosan zakóznak 2 év múlva. De az ártana az üzletnek, azt meg ugye nem lehet. Innentől kezdve a regisztráció bevezetése valójában egy racionális üzletpolitikai lépés: Orbán Viktor ezzel éri el, hogy akiket naponta megaláz, akiktől elveszi a valódi, értelmes élet lehetőségét, maradjanak csak otthon, és kussoljanak. Mert erről van szó: maradj otthon, és kussolj, mi meg csinálunk, amit akarunk.

Lehet, hogy jó üzletpolitikai lépés, de valójában egy mocskos, piti trükk. A legmocskosabb az elmúlt 22 évben. Ez egy utcai rablóbanda stílusa.

Szerencsére nem fog működni. Nem fog, mert a magyar embereket nem lehet sokáig hülyének nézni. Nem lehet őket négy évig átvágni a palánkon, majd bekussoltatni. Nem erről szól a magyar történelem.

Meg lehet próbálni, de nem fog sikerülni.

(Fotó: Index)

 

 

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Dorosz Dávid Facebook-oldalához!

6 komment · 1 trackback

Címkék: demokrácia Fidesz Orbán TEK Pintér Fidesz-KDNP

A bejegyzés trackback címe:

https://doroszdavid.blog.hu/api/trackback/id/tr64802414

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mocskos, piti trükk sem menti a Fideszt 2012.09.26. 13:21:01

Szerencsére nem fog működni. Nem fog, mert a magyar embereket nem lehet sokáig hülyének nézni. Nem lehet őket négy évig átvágni a palánkon, majd bekussoltatni.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigacherry 2012.09.26. 14:03:57

"Nem lehet őket négy évig átvágni a palánkon, majd bekussoltatni. Nem erről szól a magyar történelem."

Attól félek, lehet. Az időközi választásokat a Fidesz nyeri, nagyon sokan nem vesznek tudomást a dolgaikról és még ma is rájuk szavaznának.

raven_seldon 2012.09.26. 15:59:01

A lényeg, hogy kicsit sem vagy elfogult :)
Útszéli hőbörgés ez... "Megfélemlített tömegek", hagyjuk már... Ha csak nem az a cél, hogy mindenki egy SZDSZ2-t lásson az LMP-ben, mert akkor teljesen jól megy a szerep.
Nem a Fideszt akarom védeni, de nagyon remélem, hogy ezzel a stílussal nem vagy többségben a pártban, mert akkor el kell gondolkodnom rajta, hogy ismét rátok szavazzak-e.
Abban viszont abszolút igazad van, hogy "ha a tisztességes emberek távol tartják magukat ettől a kemény, milliónyi kihívással teli pályától, akkor tényleg csak a tisztességtelenek, a hatalomvágyó spekulánsok fognak a mi és a gyerekeink jövőjéről dönteni", de akkor légy szíves a stíluson csiszolj, mert a mérsékelt, objektív, tárgyilagos kriticizmus sokkal szimpatikusabb lenne. Tudom, a plebs szavazata fontos, kellenek a "lelkesítő/hergelő" megszólalások is, de én pont emiatt nem szívlelem a két nagy pártot.

gigacherry 2012.09.26. 17:42:55

@raven_seldon: Hogy a megfélemlített tömegek túlzás lenne? Te még nem találkoztál olyannal, aki nem mer aláírni egy népszavazási ívet, mert fél, hogy felkerül valamilyen listára? Jó neked. Én igen.

dfasdgasdg 2012.09.27. 08:51:18

hiszteriakeltesnek erzem ezt a heves regisztrácó ellenes fellépést. több ervem is van ezügyben, talán kezdem azzal, hogy maga a szavazas aktusa titkos lesz , bármilyen regisztráció van elotte. gyakorlatilag ez az erv elegendo is, hogy belássa aki nyitott a belátásra , hogy a regisztrácioval nem válik kiszolgáltatottá a hatalommal szemben. Mert ezzel riogat kimondatlanul a fenti cikk. Ráadásul kezdem ugy erezni,hogy szándékosan, mondhatnám azt is, hogy rosszhiszeműen teszi ezt, mert íroja értelmiségi emberként biztos hogy tisztában van azzal, hogy valójában nem okoz semmilyen hátrányt a regisztráció a szavazópolgár egyéni emberi jogainak a tekintetében. Ellenben vannak előnyei a regsiztrációnak. Pl elérhető vele, hogy a "tudatos" választópolgárok szavazati alapján dőljön el a választás sorsa . Talán nem kell ecsetelnem bővebben, hogy mennyivel kívánatosabb ez, mintha egy szedett vedett csürhe , a pillanatnyi befolyásoltsági állapotában döntené el, hogy a következő 4 évben milyen ujabb kib...szott vargabetű fogja az eletedet befolyásolni.Mert ez folyik már huszon éve....Odvas , kivénhedt politikai huszárok kavarják a sz...t, es most pontosan tudják, hogy a regisztráció bevezetésével pont az egyik legtöbbször elovett csodafegyverük lesz ledugaszolva : a legelemibb modszerekkel befolyásolható műveletlen tömeg. Ezért van ez a nagy óbégatás a regisztráció ellen.

raven_seldon 2012.09.30. 14:33:29

@gigacherry: találkoztam már olyannal, aki meg fél a cigányoktól. Akkor ő is egy megfélemlített tömeg, ezek szerint? Egyébként az, hogy nem meri aláírni, mert felkerül valami listára, az pont azért (is) van, mert mindenhonnan azt harsogják a fülébe, hogy megy a háttérben a hatalom általi listakészítés, miközben erre semmilyen konkrét bizonyítékot nem mutatnak fel mellé. Csak csinálják a hangulatot, mint ez a blogpost is, és utána rámutatnak, hogy "tessék, az emberek félnek!" - Hát persze, ha elhiteti velük valaki, hogy félni kell, akkor fognak is...