Spanokra jut, oktatásra nem

Dorosz Dávid

2013
02/05

Az Orbán-Matolcsy csodaduó nem adja fel, nem hátrál meg. Miután az év végi diákmozgalmak pár kérdésben meghátrálásra késztették a Fideszt, a kormány most újabb irányból támad. A lényeg azonban maradt: vegyük el a pénzt az oktatástól.

 elte_ajk_h1.jpg

Az ELTE-re jártam, ott is végeztem. Akárcsak Orbán Viktor. Mindketten szerencsések voltunk, mindketten minőségi oktatást kaptunk, mindketten tandíj nélkül koptathattuk a padokat. Sőt Orbán ott az egyetemen találkozott a Fideszt alapító haveri galeri többségével is, 1988-ban az ELTE szakkollégiumában alakult meg a Fidesz. Azaz egyetem nélkül Orbán Viktor ma a fasorban sem lenne.

Erre úgy látszik nem nagyon emlékszik a miniszterelnök úr. Vagy inkább nem nagyon szeretne… Legalábbis nehéz máshogyan értelmezni azt a döntést, aminek alapján idén majd 5 milliárddal kevesebb pénzt ad az állam a közös alma materünknek. De az ELTE sajnos csak az egyik a sorban: minden más nagy tudományegyetem is megkapja a maga pofonját, mindegyiktől jelentős összegeket von el a kormány. Orbánék összesen 43 milliárdot vonnak ki a rendszerből, ennyivel kevesebbel kell gazdálkodnia az intézményeknek.

Ezek a számok pedig elbocsátásokat, színvonalcsökkenést jelentenek: oktatóból, és figyelemből kevesebb, gondból több lesz.  Az egyetemek a létükért fognak küzdeni, tanárok tömegeinek élete mehet tönkre, az oktatás lerobban, a diploma értéke zuhanni kezd, a végzettek nehezebben találnak majd állást. Sebaj, majd mennek közmunkára. Vagy ha nem, akkor Dublinba egy hotelba mosogatni. Ennyi a Fidesz nagy terve az oktatás reformjáról, a „munkaalapú társadalom” felépítéséről: vegyük el a pénzt, oszt jó napot, utánunk a vízözön.

És mi áll ezzel szemben?

Egyrészt az illetékes miniszter üres ígérgetései, a jelenleg senki által nem látott milliárdokról szóló mese. Balog Zoltán érzi, hogy gond van, érzi, hogy mondani kellene valamit. Hát szépen meg is teszi, más kérdés, hogy a permanens költségvetési forradalom idején ki hiszi el a pár hónap múlva előkerülő milliárdokról szóló ígéreteket.

A másik oldalon meg megy a habzsi-dőzsi. Ha span vagy, ha jól fekszel a nagyfiúknál, akkor nincs előtted lehetetlen. Stadionépítés, vasútfelújítás, vagy csak sima tanácsadói szerződés? Nem gond megoldjuk, ha máshogy nem majd okosban. Így mennek ki a milliárdok a haveri hálózatoknak, így épül az Orbán-Simicska árnyékgazdaság. Mert valójában erre megy ki a játék, minden erről szól. Ugyanis a helyzet ma már az, hogy egy rafkós, Cosa-Nostra módra működő gazdasági érdekcsoportnak van egy Fidesz névre keresztelt érdekkijáró szervezete. Ez biztosítja a megfelelő üzleti körülményeket, ez hozza bevételt. Ezért is kell hatalomban maradni.

Az, hogy ennek az árát a mostani fiataloknak kell megfizetniük, nem zavarja az urakat.

Majd 2014-ben fogja...

(Fotó: legaledu.net)

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Dorosz Dávid Facebook-oldalához!

40 komment · 1 trackback

Címkék: demokrácia költségvetés Fidesz Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://doroszdavid.blog.hu/api/trackback/id/tr335063499

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vásároljon-e kocsmát Pesterzsébet Önkormányzata? 2013.02.06. 00:25:27

Ismét napirendre került egy kocsma megvásárlása Pesterzsébeten. A GŐZGÉP frakció egyszer már majdnem bevásárolta a kerületet egy kocsma bérleti jogába (akkor az volt az indok, hogy egyik képviselőjük volt törzshelye), de az üzlet tavaly meghiúsult. I...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hot-spot (törölt) 2013.02.05. 20:51:47

Amit most műveltek a pedagógusokkal,az már minden határon túlmegy.
Talán elkezdhetnék a spórolást rögtön azzal,hogy felülvizsgálják azt,hány és hány olyan ember dolgozik a rendszerben (BKV,MÁV,egészségügy)akiknek 8 általános végzettségük van és középfokú végzettséget igénylő munkakőrben vannak és ennek megfelelő fizetéseket is szednek fel.

Totof 2013.02.05. 20:52:16

Nem fogja. Megoszt és uralkodik.

hot-spot (törölt) 2013.02.05. 20:55:10

Az önéletrajzok telistele vannak a behazudott érettségikkel,és felszedik az ennek megfelelő közalkalmazotti béreket az egészségügyben pl.
Vizsgálják felül az iskolai végzettségeket,mert ha alacsonyabb szinten elfogadják a behazudott érettségit,akkor lehet hogy a behazudott diplomát is elfogadják az egészségügyben.

hot-spot (törölt) 2013.02.05. 20:57:01

@Totof: Az egészségügyben folyamatosan emelik a béreket,már egy utolsó segg hülye adminisztrátor is a 8 osztályával hazavisz nettó 100-130 ezreket.
Ezt a pedagógusoktól szedik el.
Nem tudom hogy lehet ez a bértábla szerint,de ez tény!

Totof 2013.02.05. 20:59:27

@hot-spot: Én erre gondoltam, hogy nem fogja: "Majd 2014-ben fogja..."

balambher 2013.02.05. 21:06:07

A baj az, hogy az ehhez hasonló cikkek most, 2013-ban kezdenek elszaporodni, pedig ugyanezek a jelenségek már az 1998-2002-es kormányzás idején is megfigyelhetők voltak. Akkor kellett volna elhinni a kevés károgónak, hogy igaza van, most már mindegy, úgy elcseszték az országot, hogy bárki nyer bármennyi %-kal, sem tudja helyrehozni. Ráadásul nem fog bárki nyerni bármennyire...

Mpatikus Eszetlenellenes 2013.02.05. 21:11:20

Vehemens és lelkes poszt. Legyen igazad 2014-ben.
Orbán sajnos beletörődött a múlt és jelen Magyarországába.

Az a liberális értékeket képviselő, magát bármikor bárkivel össze- és megméretni merő ember, aki kiállt bárkivel bármikor, mára már egy ócska populista, despotikus felhangokkal.

Ez pedig nem személyiségfejlődés (még mielőtt bárki annak nevezné) hanem jellemének elkorcsosulása.
Ebből is látszik milyen súlyos méreg volt a szocializmus közel 50 éve.
A "nemzeti kereksztalnál" túlélést/átmenekítést engedők nagyvonalúságának isszuk ma, s ki tudja még meddig a levét.

Dakotául: Magyar az, aki mindig a ló túlsó oldalán van, sosem RAJTA.

Pobjeda Rezső fémipari TMK-s 2013.02.05. 21:19:41

Mit siránkoztok? Kell a pénz cigány-felzárkóztatásra(?) és szaporításra. A zsidó holokauszt kárpótlások mértékét is 50%-al emelték.
Kit érdekelnek a magyarok ebben az országban???

jani_a_hegyről 2013.02.05. 21:21:34

Isten adja, hogy a jelenlegi poltikai elit egyszer megkapja melto bunteteset!

AMEN!

hot-spot (törölt) 2013.02.05. 21:22:07

Szerintem ez az ország tényleg meg fog szűnni létezni.

hot-spot (törölt) 2013.02.05. 21:23:57

@jani_a_hegyről: Meg fogja.Nem lesz kiszolgáló személyzet és saját maguknak kell a picsájukat majd kitörölni.
Az micsoda cumi lesz ennek a sok gyökér felkapaszkodott majomnak.

Vicca Verza (törölt) 2013.02.05. 21:29:33

Köszöntelek Fideszisztánban! :) Remélem azok is szívnak rendesen, akik kétharmadot szavaztak ezeknek az idiótáknak. De az mszp se örüljön előre, mert emlékezetes maradt az ő rablóhadjáratuk is, nincsen elfelejtve!

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2013.02.05. 21:54:13

2014 ben a választási évben ingyen lesz az áram, a víz, a gáz, a levegő vagy lehet, hogy a bóvli kormány még fizet is neked. ( a választásokig)
Így kezdi a választási hazugságsorozatát az átmeneti fidesz kormány!

Ha majd a V. külhoni igazgat, ingyen osztogatják a jegyeket és kötelező lesz elmenni a"nemzeti" darabokra.
A külön buszokat már szervezik a jó oligarchák, jó pénzért. Így majd kimutatják, hogy 1000 %-os a látogatottság és érdemes volt váltani!!
Ez vár ránk!

ÉBRESZTŐ MAGYAROK, elég volt az orbáni ámokfutásból!
Mi a fenének provokálunk, arcoskodunk, jópofizunk ezzel a székelyzászlósdival?
Szánalmas és nevetséges itthon kitenni azt a zászlót, csak műbalhé!

Akkor holnaptól legyen tibeti, tongai, észak koreai és eszkimó zászló is.
Nem kell a tüzet szítani, ezért is utálnak bennünket a szomszéd országokban.

Volt egy Trianon, szomorú, de lezárult. El kell fogadni!
Vagy akkor ne fogadjuk el az orbáni nemzeti szarkotmányt sem?
A sunyi, aljas békamenet dúdolgassa a meleg luxusbuszokban az országjárásuk során során a székely műdalt.
Készülj a kormány és rendszerváltásra, új idők jönnek!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2013.02.05. 22:18:03

Narancsbolsik elfelejtik, hogy MI, a NÉP, egyszer majd törlesztünk... NAGYON!

drotosis 2013.02.05. 22:27:35

VÁLTANI!De kire???
Összefogás nélkül egyébként sincs esély,az pedig nekünk nem megy.Az ellenoldal egyre jobban szétforgácsolódik és az bizony az alcsúti illúzionista malmára hajtja a vizet.

komplikato 2013.02.05. 22:48:24

Már az se volt piskóta, amikor bekamuzták a Pedagógusok béremelését, utána visszakoztak ... de most, hogy kiderült erősen lecsökkentették a fizetéseket, erre már semmiféle mentségük nincsen.

Gondolom a "tündér mesében" élő egységsugarú narancs droid vagy pláne fizetett narancs troll ezt is képes újbeszélül megfogalmazva normálisnak beállítani. Már ugye szerinte.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.05. 23:04:39

@hot-spot: azok az általános végzettségű emberek valószínűleg értelmesebbek, mint te. Pl. tudnak hejessiirnni... :D
Mondd, te kretén! Szerinted az normális dolog, ha valakit nem a munkája, hanem a papírjai (pláne a húsz-negyven évvel korábban megszerzett papírjai) alapján fizetnek?

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.05. 23:07:31

@Vicca Verza: azért akármekkora gazemberek is a maszoposok, még mindig kisdobosnak számítanak ezek mellett a börtöntöltelékek mellett!
Hány olyan mértékű rablásukról tudsz, mint a nyugdíjpénztárak kifosztása?
Hányszor nyirbálták meg a munkavállalók jogait, méghozzá drasztikusan?
Hányszor tettek kísérletet a demokrácia teljes felszámolására?
Mondj tőlük egy olyan intézkedést, ami felér a modernkori rabszolgatartással (alias közmunka)!

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2013.02.05. 23:12:07

Jó a poszt, minden benne van...
...már csak a színvonal hiányzik.
Uram, ön féligazságokkal operál, és a legszörnyűbb, h ezeket ön is tudja

latin szerelő · https://www.facebook.com/pages/Malacz-vil%C3%A1ga/173965402643571 2013.02.05. 23:18:16

Uram,

ön az ATV-ben azt mondta: röghözkötés.
Hazudott.

1. max. hazához kötés lehetne, nem röghöz, ha egyáltalán lenne kötés, de nincs
2. a végzés utáni 20 évben max. 9 évet (orvosok) kell itthon dolgozni, tehát min, 11-et kimehet akár rögtön, amint végzett (ha azóta nem változott, amióta olvastam)
3. azért sincs kötés, mert ha kimegy, farzsebből visszafizeti a diploma árát pl. részletekben 1-2 év alatt az ottani magas fizetéséből, ha meg nem magas, minek megy ki

elszdszesedett, ez a helyzet

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.06. 00:09:27

@latin szerelő: majd pont egy magadfajta fidesznyik görénynek fogjuk ezt elhinni... Különösen azok után, hogy az elmúlt két, lassan három év alatt láthatta mindenki, aki nem agymosott, hogy mekkora gazemberek vagytok ti a viktorotokkal az élen.

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.02.06. 00:17:31

"Dorosz Dávid vagyok, a Párbeszéd Magyaroroszágért parlamenti képviselője.+

isten fasza meg a jó édes kurva anyád, ha szavazott az LMP-re miattad

mandátumtolvaj, erkölcstelen, hiteltelen senki vagy, de képviselője egészen biztos nem vagy senkinek ebben az országban mióta 180 fokban elfordultál attól, amire a választók felhatalmazást adtak az LMP-nek, és amelyik párt, annak tagsága lehetővé tette számodra, hogy ott legyél listán ahol

Bár az öndefiníció eléri azt a pofátlansági szintet, amit egy átlag fideszes vagy mszps hoz. Nagy jövőd van a seggszájúak között, még 20 év szopás és leszel valaki, de hogy hiteles még 1x nem az 100%.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.06. 01:03:08

@fal_adja_a_masikat: mondd nácika! Ugye azzal tisztában vagy, hogy itt nem egy nicknek hánytál be, hanem egy IRL személyt rágalmazol?
(gondolok itt a lopási vádadra, a nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértésről nem beszélve)
Ha e blog szerzője is akkora tulok lenne, mint az a fideszes vadbarom, akkor rövidesen számíthatnál egy kellemes kis polgári perre... :D
(azért remélem, kevesen vannak ilyenek, úgyhogy ugass csak nyugodtan, ha már nem ismerted az apád, te kotonszökevény! :DDD)

Desexis 2013.02.06. 05:57:41

@hot-spot: miért csak a pedagógusokról beszélünk? Dolgoznak ott sokan mások is, akik nélkül pedagógusék meghalnának - tisztelet a kivételnek. 10 éve egy buznyák emelést sem kaptunk, a bértáblánk minimum azóta a minimálbéren áll és már mindenféle pluszt elvettek. Míg korábban számított a ledolgozott idő, hisz tapasztalattal jár, most egy odakerült páyakeztdő ugyanannyit kap, mint én 25 év munkatapasztalattal. EZ normális?!

MostMiVan? 2013.02.06. 07:40:19

@hot-spot: ebben nagy tévedésben vagy. A bérek be vannak fagyasztva már jó ideje. A bértábla fix, 8 általánossal tuti nem viszi haza az általad említett 100-130.000-eket.

Az állam átvette kórházakban pedig hasonló dolog történt, mint most a tanároknál, az első hónapban a MÁK rendszere miatt csúsztak a mozgóbérek kifizetései, és most folyamatosan egy hónap késében vannak vele, így az első hónapba akár több tízezrekkel kevesebbet vittek haza az eü. dolgozók. Erről én nem nagyon olvastam sehol semmit, saját tapasztalat.

hot-spot (törölt) 2013.02.06. 08:00:16

@MostMiVan?: Hazaviszi.Tele vannak a középfokú végzettséget igénylő állások,"behazudott érettségit" dolgozókkal és ennek megfelelően is kapják a bérüket a bértábla szerint.Az új emberek is.

hot-spot (törölt) 2013.02.06. 08:03:12

@fidesz = népirtó csőcselék: Anyád a kretén először is.
Továbbá leszarom,hogy ki hány éve dolgozik egy adott helyen vagy sem.De ha törvény van rá,hogy ahhoz középfokú végzettség kell,akkor tartsák be a törvényeket!
Kevesebb posztot olvasnánk a BKV orkok tetves viselkedéséről is,ha nem 8 osztályos marhákat vennének fel oda!

fal_adja_a_masikat (törölt) 2013.02.06. 08:09:55

@fidesz = népirtó csőcselék: Azt, hogy neked mindenről a fidesz ugrik be beszéld meg a pszichológusoddal.

Ott pedig nem tart még a szólásszabadság korlátozása, hogy egy mandátumtolvaj, hazug, erkölcstelen senkiről ne lehessen az a véleménye az embernek, hogy mandátumtolvaj, hazug, erkölcstelen senki. Pláne így van, ha a megelőlegezett - és arra totálisan rá nem szolgált - választói bizalomnak, de mindenekelőtt pártja tagságának és aktivistáinak munkájának köszönhetően az LMP listán képződött mandátumával képviselő lehetett, így közszereplő.

A választók pedig arra adtak felhatalmazást, hogy az elmúlt 20 évben lejáratódott erőkkel nem lépnek szövetségre, nem legitimálják őket, alternatívát nyújtanak.

Dorosz Dávidka, meg a többi pesti látens szdsz-esnek viszont ezt egészen az első komolyabb döntési helyzetig sikerült "képviselni". Bár amit te személy szerint alakítottál a parlamentben azért nem sok fizetés járna. És még az ilyenek mernek bázisdemokráciáról ugatni, a többi tolvajjal együtt, mikor 1 percig nem tudnak többségi döntést képviselni sajátjukként. Még csak pártjuk tagságát se tudják képviselni ilyen alapon, nem hogy a választókat. Tetűtársad málé szájú Karácsony Gergő meg gyönyörűt alakított a nem eldönthető melyik képviselő mennyiben járult hozzá az LMP eredményéhez szövegével. PONT olyan ugatja ezt, aki bázisdemokráciáról beszélt éjjel-nappal:D:D:D

Gergő a kurva anyád, a TAGSÁG, az AKTIVISTÁK, meg a VÁLASZTÓK azok akiknek köszönhetően te ott vagy, tudod, akik bázisa a demokráciának és akiknek te csak szolgálja, képviselője vagy. Nem fénylő pajzsos vezére, csak annak a képviselője, amire felhatalmaztak.

De mit is várhatna az ember egy volt szdsz-estől, velük kapcsolatban mindenki megtanulhatta, hogy nem a tagságnak van frakciója, hanem a frakciónak pártja, ergo amit a kirakatba toltak mondanak azt kell követni. Náluk így működik a bázisdemokrácia, a kisebbség megmondja, hogy mit kell a bázisnak gondolni. Elmehetsz a kurva anyádba.

Egy normális demokráciában az lenne a minimum, hogy az LMP visszahívhatná azokat a képviselőket, akik a párt alapcélkitűzéseitől eltávolodtak, így a választók LMP-be vetett bizalmát elárulták.

De ezek a senkik kinevezik magukat valaminek, aztán azt állítják magukról, hogy ők ennek a valaminek a parlamenti képviselői, akikre 1 szavazatot nem adott le senki. Kivételesen támogatnám az OGY elnök diktatórikus hatalomgyakorlását, ha kivezetné ezeket a tetveket a többi mandátumtolvajjal egyetembe, beleérte Gyurcsány Ferenc csapatát és a kilépett jobbikosokat is.

Sok sikert a választásokon azért, mindenki röhögni fog, amikor majd Horváth Csaba seggébe kell bújnotok, meg Szanyi kapitányéba és tolni a kampányukat, vagy Bajnai bármelyik tolvaj embere mögé beállni, a többi MSZP-sről már nem is beszélve, DK-sokat már meg se említem, millás szdszsek legalább ismerősök lesznek.

Hatalmas eredmény, hogy nem sikerült megásnotok még az LMP sírját, frakciónévvel se fogjátok tudni magatokhoz kötni őket. Biztos vagyok benne, hogy akkor inkább bukják a frakciót, lemondanak a többlet finanszírozásról, időkeretekről, de NEM LEGITIMÁLNAK ERKÖLCSTELEN, HAZUG, MANDÁTUMTOLVAJ, BAJNAI PARLAMENTI KÉPVISELETÉT ELLÁTÓ senkiket.

Láthatóan ők tudják mi az a hitelesség, mi a különbség jog és erkölcs között, mi a bázisdemokrácia, stb.

hot-spot (törölt) 2013.02.06. 08:21:18

Ezért szeretem ezeket a helyeket,mert itt majdnem személyesen küldhetem el a politikus geciket a picsába.

DezInf 2013.02.06. 08:41:51

@fal_adja_a_masikat:

Érdekes,ezek a fidesznyikek mi mindenre nem képesek:)
A demokrácia bajnokainak szerepében is képesek tetszelegni !

Ritka egy barom vagy,az internet nem felejt:D

CÖf CÖF CÖF CÖF kismalac:))))))

kersyl 2013.02.06. 09:03:27

Én csak annyit kérdeznék ... Van még olyan állatfaj, hogy Fideszes ...?

DezInf 2013.02.06. 09:17:21

@kersyl:

Sajnos tele van velük a homokozó:)
Kirágták az állatkert kerítését,oszt elszaporodtak mint az üregi nyulak:D

Orbán egy Palpatine 2013.02.06. 09:21:27

@fal_adja_a_masikat: Mi van, elszerette a csajodat, vagy mit vagy ennyire befeszülve?

kersyl 2013.02.06. 09:23:44

@DezInf: No akkor indulhat a vadászszezon...!

kersyl 2013.02.06. 09:24:59

@pocakos focista: Legalábbis mandátum szó-fétise van ...

zajos1 2013.02.06. 09:56:52

@balambher: Ezt elcseszni? Épp hogy mentik, a szoci ámokfutás után, és az oktatásról meg annyit, hogy csökkenő gyereklétszám mellett, amúgy is bukik a pedagógus-állások nagy része...
@kersyl: Nincs, de liberális az van nem kevés sajnos...@latin szerelő: osztom...
@fidesz = népirtó csőcselék: A megnyilatkozásaid alapján nem a Fideszeseknél kell keresni a csőcseléket, csak így tovább liberál...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.06. 10:06:14

"Erre úgy látszik nem nagyon emlékszik a miniszterelnök úr."

De, nagyon is emlékszik és csírájában elfojtja az ilyen egyetemi ellenzéki mozgalmakat. A konkurencia és a kritika kiszűréseként értelmezték sokan azt is, hogy tavaly a jogász és a közgazdász képzések állami finanszírozását megszüntették...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.02.06. 10:07:39

@zajos1: A csökkenő gyereklétszám miatt nem a pedagőgus-állások nagy része, hanem pár százaléka tűnne el normális esetben.

fidesz = házmesterek pártja 2013.02.06. 12:38:26

@fal_adja_a_masikat: most mondd, te rühes, kurvától született tetű! Érdemes volt ezt a litániát ideböfögni? Szerinted ki fogja elolvasni egy magadfajta hányadék fasságait? :D