Amikor a Don bíróságra szalad

Dorosz Dávid

2013
05/19

Egy éve a Közgép udvarán tiltakoztam az ország fideszes lerablása ellen. De a hálózat nem felejt: most bírósági úton akar engem illetve társaimat megrendszabályozni. Állunk elébe, kérjük a mentelmi jogunk felfüggesztését.

GdfthrColl_Still_H2_L.jpg

 

„Gondom lesz rátok.”

(Simicska Lajos)

 

Azt látom. Lassan már ott tartunk, hogy felébred az ember és lófejet talál az ágyában. Nem mintha nem aludnék jól: az igazság a mi oldalunkon van.  De közben a Közgép-polipja és „testőrségeik” (ügyvédestől kezdve, a Pintér-birodalmon, és a TEK-en át egészen a droid módjára mindent megszavazó utolsó fideszes országgyűlési képviselőig) már annyira komolyan veszik a Keresztapa kockáit, hogy eljátsszák a nagymenőt. Sajnos a 2013 Magyarországának valósága és a film között elég sok hasonlóság van. Bár emberek még nem tűnnek el az éjszakában, de üzletek, cégek, beruházások, üzleti „fekete lyukak” szegélyezik útját a kiterjedőben lévő Nemzeti Együttlopás Rendszerének.

A PM-nél hetek óta foglalkozunk a gyalázatos trafikmaffiával: a következő hetekben további tényfeltárással lépünk majd a nyilvánosság elé. Miközben tudjuk, hogy az csak egy lába annak a politikai és gazdasági projektnek, amit úgy hívunk: Magyarország elrablása.

Legutóbb éppen Szilágyi László képviselőtársam elevenítette fel azt a napot, amikor is a PM-s aktivisták és politikusok a Közgép udvarának „befoglalása” után egy ország ismerte meg, hogy a magyarországi törvényeket, jogszabályokat már nem a Kossuth téren, hanem egy soroksári székhelyű birodalom falai között hozzák. A háttérben egy ismeretlenségbe burkolózó üzletember, az orbáni pénzügyi Tesz-Vesz város ura, az egykori APEH-elnök. Meg persze az a bizonyos „hosszú bájtok éjszakájának” főszereplője még abból az időszakból. Mielőtt Futó Barnabás, a Közgép ügyvédje hihetetlen komoly bátorságról tanúbizonyságot tenne, azaz megint megindulna a hisztérikus futkorászás a bíróságra, hozzáteszem: a bájtok kapcsán a hatóságoknak azt sikerült bizonyítaniuk, hogy gyanús és jogosulatlan adatkérés ment végbe akkor az APEH-nél.

Nyilván, Simicska Lajos ebben nem volt benne, keze tiszta, mint egy újszülötté, mindenféle politika nélküli összefonódás nélkül tett szert a Közgép 2012-ben 61 milliárd 481 forintos árbevételre. (Ha ennyire minden rendben van körülötte, akkor igazán nem értem, hogy a Fidesz anno miért nem támogatta az ő arcképével illusztrált Btk. módosító javaslatunkat.) A másik pajtás,  Nyerges „még véletlenül sem oligarcha” Zsolt is így jutott hozzá a havi egymillió forintos tiszteletdíjhoz. Kétségkívül ők ketten egészségtudatos életet élhetnek, mert ehhez az adófizetői kifosztáshoz nem csak jelentős pénzügyi kreatív energia kell, hanem kitartás, koránkelés és későn fekvés, sok-sok lobbitevékenység. Ez utóbbit mondjuk, lehet Fidesz-módra rövidíteni is: „Viktor, szólj oda X-nek, Y-nak (a betűk fideszes képviselők, polgármesterek, felügyelő bizottsági tagok nevével – bárkiével – helyettesíthetőek), miénk a pályázat, Közgép legyen a nyertes.” Körülbelül, így szokott ez ma menni, még csak kávézgatni sem kell, és az üzleti találkozókhoz elengedhetetlen névjegykártyára sem kell költeni.

S most egy senki által nem látott, példamutatóan szorgalmas, igazi protestáns etika jegyében megtakarító egykori Fidesz-pártpénztáros politikai szolganépe (hivatalos nevén a Fidesz-KDNP-frakció) azon rugózik, hogy kiadják a bíróság és Dr. Futó kérésére a mentelmi jogunkat.

Állunk elébe: nem bújunk a mentelmi mögé, sőt kérjük, hogy adjanak ki bennünket! (Jut eszembe a nőverő fideszes Daher Pierre esetében a szolgafrakció nem látta indokoltnak a mentelmi jog felfüggesztését. Isten, haza, család, és nőverés: ez a „keresztényi” Fidesz erkölcs.) Egyrészt, mert az igazság nem a lassan lófejekkel üzengetők oldalán van, másrészt a PM aktivistáit egy pillanatra sem hagyjuk magukra. Nekik nincs mentelmi joguk, mi pedig végig ott leszünk mellettük.

Mehet a Don a bíróságra, ezzel legfeljebb csak időt nyer, nem pedig igazságot. Ahhoz neki semmi köze: ügyvédi fenyegetésre pedig senki nem fog „rosszabbul” látni.

Mert napról napra egyre többen eszmélnek rá, hogy a Fidesz nem más, mint egy jól szervezett maffia. Annyiban különbözik a Camorrától és a Cosa Nostrától, hogy azok politikusokat vettek meg, itt pedig maga a politika vált szervezett bűnözéssé. A felépítés azonban teljesen hasonló: középpontban a capo di tutti capi (Orbán), akinek munkáját kisebb donok (Simicska, Nyerges) és consiglierik (Pintér, Habony stb.) sora segíti. Cél a minden esetben a pénz és hatalom megszerzése, a saját emberek jóllakatása mindenki más kárára.

Ez ellen küzdünk a bíróságon, a Parlamentben, az utcán, és gyárudvaron. Mindenhol, ahol lehet.

És nem hagyjuk abba.

(Fotó: Francis Ford Coppola: Keresztapa, amazon.com)

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Dorosz Dávid Facebook-oldalához!

1 komment · 1 trackback

Címkék: sajtó demokrácia költségvetés Fidesz EU TEK Pintér Btk. Parlament PM

A bejegyzés trackback címe:

https://doroszdavid.blog.hu/api/trackback/id/tr955307272

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Trafikrabló visszatér 2013.05.20. 13:29:24

A trafikbotrány kirobbanása után összegyűlt egy párt legfelsőbb köre. Az előző rész itt látható. A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.        

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.