Született kirekesztők – Fidesz és a rászorultak büntetése

Dorosz Dávid

2013
09/12

A Fidesz 3 éve totális háborút indított a hajléktalan emberek ellen, a szegénység helyett a szegények ellen küzd. Gyáva az a hatalom, amelyik a legelesettebbekre támad. Teszi ezt úgy, hogy közben politikájának köszönhetően tömegek csúsznak egyre jobban bele a reménytelenségbe, ahol legfeljebb egy „annyit is ér” mondatot kapnak majd Orbánéktól. Amikor pedig az érintettek elmondanák a véleményüket, a Fidesz nem engedi. Még a Parlamentben sem. Pedig egy hatalom igazi jellemét az mutatja meg, hogy hogyan bánik azokkal, akik a legnehezebb helyzetben vannak.

 blaha_rendorseg_hajlektalan.jpg

Mint az köztudott a Fidesz-KDNP szegények elleni büntetőexpedíciója újabb szakaszához érkezett. A szabálysértési törvény tervezett módosítása egy új tényállást vezetne be, a közterületen való életvitelszerűen tartózkodás szabályainak megszegését, ami miatt első körben közmunkára kötelezhetik, második körben pedig pénzbüntetésre ítélhetőek az utcán élőt. Pénzbüntetésre egy hajléktalant embert, teljesen logikus. Itt megáll az ész, a Fidesz meg megy tovább.

Tegnap volt ennek  törvényjavaslatnak a honvédelmi és rendészeti bizottsági tárgyalása, amelyre eljöttek A Város Mindenkié (AVM) aktivistái is. Mivel ez a szervezet évek óta kiemelten eredményes munkát végez legsanyarúbb sorban élő honfitársaink megsegítésében, biztos voltam benne, hogy felszólalhatnak. Ennek szándékával és jogos tervével érkeztek tegnap a bizottsági ülésre. Ha valaki megérdemli, hogy pár percben meghallgassák a véleményt, ők azok.

A képviselők kezdték a hozzászólások sorát. Hozzászólásomban teljes látleletét adtam annak az utcán élőket érintő embertelen intézkedéssorozatnak, amely 2010-zel, a kormányváltással vette kezdetét. A szociális rendszer leépítésével párhuzamosan a kormány a társadalom legnehezebb, legfájdalmasabb, legkiszolgálatottabb helyzetben lévőit bünteti. Az orbáni rezsim szegényeket büntető, társadalompolitikának hazudott fegyelmező politikája következtében ma százezrek vannak azon a pályán, amelynek a végén az Orbán által támogatott kiszorítási tervek vannak. Százezrekről, milliókról mond le az állam. Milliókat tett rá olyan csúszdára, amelyen a kezdő lökést az egykulcsos adó adta meg a végén pedig a legnehezebb helyzetben lévőket támadó kirekesztő politika van.

Ma milliók kerülhetnek munkahelyhiány, közüzemi tartozás, a Fidesz által bevezettt 30 új adó miatt utcára vagy „csak” azért, mert gyermekükre oktatását választva saját megélhetésüket kockáztatják. Ez a fideszes javaslat „rájuk” van szabva.

Mindez természetesen nem hatotta meg a fideszes maffiaállam-képviselőket, akik elégé kikészültek hozzászólásom hallatán. Sőt Csampa Zsolt (Fidesz) engem akarta rendre inteni, hogy micsoda stílust engedek meg magamnak. Stíluskérdés és a tények, Csampa fejében furán állnak össze, de csinált ő már ennél furább és kínosabb dolgot is. És ismerve a ciklikusan kilengő vállalhatatlanság barométerét, még fog is.

Aztán Kocsis „népszavazással hajléktalan embereket üldöző, MIÉP ifjúsági szervezetes” Máté jött, aki továbbtolta a vállalhatatlan érvelést. Amikor pedig kezemet feltéve hozzászólásra jelentkeztem – ahogyan ez mindig is szokás volt a bizottságban – csak annyit tett hozzá: „tegye le a mancsát”. Ekkor jeleztem, hogy ilyen mondatok után stílus dolgában neki és a Fidesznek van házi feladata, nem is kevés. Szóval fejezzék be, hogy az ellenzéki kritikákat, és rengeteg magyar ember véleményét így akarják lesöpörni az asztalról.

De volt még lejjebb: jött az AVM hozzászólásáról való szavazás. Nagyon bíztam benne, hogy ők elmondhatják véleményüket, hiszen az ő szavuk mindennél többet ér. Ügyrendi szavazást kértem, eredmény: 7 igen, 10 tartózkodással a Fidesz nem engedte az AVM hozzászólását. Ezt követően szavaztak a törvényről, és megszavazták azt általános vitára. A szabálysértési törvény módosítása tehát azt követően kerül a Ház elé, hogy az Alkotmánybíróság tavalyi ítéletében leszögezte, hogy a hajléktalanság ellen rendészeti eszközökkel egy normális európai jogállamban nem lehet küzdeni. Ez Európai Parlamenten is ilyen irányú jelentést fogadtak el.

S a jellemtelenség ekkor érte el csak a csúcspontját: mindezek után, azaz a döntés megszületését követően engedték az AVM-et hozzászólni, akik természetesen jelezték, hogy ezek után nincs miről beszélni, nem kérnek ebből a megaláztatásból.

Nincs más, ki kell mondani: mindazok, akik tartózkodtak, akik a fentihez hasonló törvényben gondolkodnak, akik üldözik azt, ki szegény és rászorult, nem mások, mint született kirekesztők.

Azok és azok is maradnak.

Mert egy hatalom igazi jellemét az mutatja meg, hogy hogyan bánik azokkal, akik a legnehezebb helyzetben vannak.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Dorosz Dávid Facebook-oldalához!

70 komment

Címkék: rendőrség költségvetés Fidesz EU Pintér PM

A bejegyzés trackback címe:

https://doroszdavid.blog.hu/api/trackback/id/tr425508646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.13. 00:28:33

Te dávid, fejezd már be ezt a destruktív propagandát.
Nem a mostani magyar kormány üzent hadat a szegényeknek, hanem a te elvtársaid - a szociál-liberális banda, amelyik 1994-1998, majd 2002-2012 között mindent le akart rombolni, ami kevés polgári érték maradt Magyarországon - üzent hadat a becsületes adófizetőknek.
Én magam is szegény, nagyon sokgyerekes családban nőttem fel, de minket édesanyánk megtanított arra, hogy fiam, mindig ügyelj arra, hogy ha szakad is a ruhád, de legyen tiszta.
Ezt kellene nektek is csinálnotok: ne a rendes embereket, illetve a rendes emberek kormányát csesztessétek, mert ez a lustaság, a mások faszával verni a csalánt tipikus esete.
Menjetek ki a rászorulók közé, és egyénenként tanítsátok meg őket civilizáltan élni. Aki egy lelket is megment, az az egész emberiséget menti meg!
Kifelé, a frontvonalba, legyen elég ebből a képmutató, álliberális hazudozásnak!

2013.09.13. 00:44:07

ez olyan mint a munkaügyi hivatal, ahol a tavalyi kígyózó sorok helyett alig lézeng valaki, mert nem igazán lehet támogatáshoz jutni. ők meg ezt eladják kinézetre úgy, hogy mindenkinek van munkája.
ugyanígy kellenek a 'tiszta' utcák a válaszásokra. felfoghatatlan hogy későbbi reklámért képesek tönkrement életű emberekbe még egyet taposni.
ilyenekre csak gonosz ember szavaz.

kiwirágós kivirradtig 2013.09.13. 04:28:19

Faszfejkém, fogadj be vagy 50 hajléktalant, meg minden hozzád hasonló eleveket valló barom is van ugyanennyit, és megszűnik a hajlétalanság.

Vagy csak az üres pofajártatás van, ahogy ezt már tőletek, politikusoktól (tök mindegy, melyik párt, csak ellenzékben legyen, a Fideszt is ideértve, amikor ott volt) megszokhattuk?

Mert arra meg semmi szükség.

És igen, a budapestiek jelentős többsége NEM akar büdös, szaros, magukat összehugyozott igénytelen tahó hajléktalanokat látni a főváros frekventált részein.
Ott aludni meg pláne nem.

Írjatok ki rá népszavazást, baszd meg, és majd meglátod, baromarc.

Te képviselő vagy, hány embert kérdeztél meg a körzetedben - mert ugye a dolgod az lenne, nem az, hogy kitalálj valami egetverő faszságot, aztán amellett kardoskodj, ahogy most teszed -, és milyen arányban támogatták a baromságaidat?
Ja, hogy nem volt ilyen?
Akkor meg mi az anyádat is ugatsz?

És főleg: MILYEN ALAPON?

pandacsökiboborján 2013.09.13. 05:05:38

úgy tudom bővült a hajléktalanszálló férőhelyek száma és ha akarnának részt vehetnének komoly programokban is,ha akarnának...

kistukesz 2013.09.13. 05:19:34

Egy hozzászólás kivételével megmutatkozik a fidesz&jobbik hozzáállása a szociális kérdésekhez is.
Hozzátok szólok normális (nem fidesz&jobbik) emberek!

Jövőre kergessük el őket!

midnight coder 2013.09.13. 06:11:27

Igazatok van, yogvédő elvtársak! Mindenkinek istenadta joga az utcán lakni, a legfrekventáltabb helyeken maguk alá csinálni (csak tudnám, hogy mi a fenéért kell akkor százmilliókat kidobni ezek felújítására ?), koldulni, megfagyni. Elvégre mi a szabadság, ha nem ez. Mert arra nem igazán emlékszem, hogy a cuclibek 8 éve alatt hajléktalanügyben bármi előrelépés lett volna azon túl, hogy gondoskodtak volna a számuk gyarapításáról.

midnight coder 2013.09.13. 06:15:45

Ps. Nemrég voltam Svájcban, igaz csak átutazóban. Genf nem egy nagy szám, de amiben leginkább eltért Pesttől, hogy egyetlen hajléktalant sem láttam az utcán. Pedig hát Pl. a románoktól elvileg ugyanúgy jöhetnének át hozzánk is polgárok. De nem. Meg kellene kérdezni, hogy csinálják.

sóhajó 2013.09.13. 06:43:14

@Kara kán: a rászorulók ezerszer civilizáltabbak az olyanoknál mint például Te is vagy. Velük, az egyéni nyomorukon kívül semmi gond, a szegénységükön kívül - ami nem szégyen, hanem egy állapot és nem jellembéli és tudásbeli "betegség" - semmi baj nincs velük, ahogy azt te a kis butuska agyaddal elképzelted és még pofátlanul hirdeted is, mert buta vagy mint a föld? És nagyon sokan, igen, veled ellentétben minden nap odamennek szegények közé és foglalkoznak velük, próbálnak segíteni, nem úgy mint a hozzád hasonló zsebnácik. Inkább az olyanokat kéne civilizálni, mint amilyen Te is vagy, aki csak ítélkezni és mocskolódni tudnak, de sajnos a rossz magyar oktatás miatt nagyon sok az olyan defektes, féltudású ember mint te is, ezért inkább az oktatást kellene rendbe tenni, hogy minél kevesebb ne ilyen frusztrált, szociopata legyen.

andaluzkutya 2013.09.13. 06:56:13

@midnight coder: Képzeld, ahol én élek (Norvégia) itt se látsz hajléktalant. Hogy miért nem? Mert ha valaki az utcára kerül, akkor az önkormányzat kötelessége lakhatást biztosítani neki. Ha az emberek hajléktalant látnak, arra gondolnak, hogy ez a társadalom szégyene és nem arra, hogy a hajléktalan szégyellje magát. Így persze az önkormányzat is igyekszik csipkedni magát. Az önkormányzat mellett meg természetesen sorban állnak a mindenféle egyházi és egyéb segélyszervezetek. De egyébként is borzasztó kevesen szorulnak rá, mert 3%-on van a munkanélküliség és szinte mindenkinek megadatik a lehetőség, hogy megoldja a lakásgondjait. Ha már egy fejlett országot hozol fel példának...

midnight coder 2013.09.13. 06:57:53

@sóhajó: A szag nem szegénység kérdése. A szappan annyira nem drága dolog. És abból az alkesz hajléktalanból aki maga alá vizel a metró bejáratánál soha nem lesz normális ember. Ezeket el kell helyezni valahol, mást nem nagyon lehet velük csinálni. Mondjuk én leginkább úgy oldanám meg ezt a kérdést, hogy valahol a nagy semmi közepén felállítanék egy kutat, ahol ingyen ihat bárki tömény alkoholt, annyit amennyit csak akar, de csak helyben fogyasztva. Aztán odaköltöztetném mellé a menhelyeket, az ingyenkonyhákat. Fél éven belül egy hajléktalan nem lenne Pesten.

DFK 2013.09.13. 07:01:43

@kistukesz: Akkor minden utcában legyen egy hajléktalan. Szarjon a te ablakod alá is egy. A gyereked nézzen a buszmegállóban a hányásában, szarában fetrengő hajléktalant.

Most szólok: aki a Bajnaiékra szavaz, az az összeszart aluljáróra szavaz.

DFK 2013.09.13. 07:02:31

Dávid: javítsd a bemutatkozásod: D.D. vagyok, mandátum-tolvaj.

felcsutisuttyo 2013.09.13. 07:27:23

orbánizmus a egyenlő a népírtással, a veszélye egyenlő a fasizmussal!!!!
Aki ezt nem ismeri fel és nem veszi fel a harcot és nem írtja őket...az elvész, vagy jobbágy lesz

Semper Fidelis 2013.09.13. 07:28:26

Felettébb hangzatos dolog kiválasztani egy csoportot, és mellettük síkra szállni. Csak annyi lenne a kérdésem, hogy a magamfajta adófizető családos, bérből élőért ki száll síkra? Jogokat követeltek ennek meg annak, ki a villamoson ordítozó deviánsnak, ki az összefosott hajléktalannak, ki meg a fél aluljárót elfoglaló illegális árusnak. Mi, egyszerű polgárok meg tűrjünk. Tűrjük az ordítozást, a fost, a pisát, a bűzt, szó nélkül. Nekünk nincs jogunk a tiszta aluljáróhoz, a félelemmentes villamoshoz, nem, nekünk tűrni kell szó nélkül, maximum megalázva odébbállni.

Biztosan fantasztikus dolog a nagy jogvédő, européer szerepben tetszelegni, de a nagy többség nyugalmat akar, nem deviánsokat.

ursus artos 2013.09.13. 07:35:53

Miért nincs jogom a tiszta aluljáróhoz, amikor munkába megyek, hogy pénzt termeljek, például a szociális ellátásokra?

ursus artos 2013.09.13. 07:40:26

Nem jártam még hajléktalan szállón, de a tökömet teszem rá, hogy ott van melegvíz, wc (angol, azaz vízöblítéses), ágy, mosógép meg ilyenek. De azt is el tudom képzelni, hogy egy pohár meleg tej is akad.
És lehet, hogy képzett szociális munkás is, aki konkrét segítséget tud nyújtani (mert én, mint társadalom ezzel bízom meg).

vuvuzela importőr 2013.09.13. 07:52:45

A dolgok sosem fekete-fehérek, a kormány hozzáállása igen szögletes mint mindenhez, de azok az emberek nem mind, és nem csak azért vannak ott ahol vannak mert nem kapnak munkát. A hajlandóságunk a normális életre eltérő és megkockáztatnám, hogy rengetegüknek megfelel ez mert nincs a munkával, számlafizetéssel stb járó kötöttség.
Más kérdés hogyan lehetne nevelni őket, de alapvetően az sem megoldás, hogy akkor oké, éljenek ott és úgy, ahogy akarnak.

Gera 2013.09.13. 07:58:02

Hagyjuk már ezt a szegénység dumát. Szegény a nagyanyám volt a húszezres özvegyi nyugdíjával, ami az éhenhaláshoz is kevés volt, de őbenne volt tartás. Ezek nem szegények, többet költenek piára, mint amiből egy normális szegény állampolgár próbál tengődni. Ez utóbbinak nem segít SENKI. Előbbi félembereknek persze ez az élet nem tetszik (persze senkinek, de az élet nem habostorta), úgyhogy ők az állandó alkoholmámorban fetrengést választották. Pechjükre én rühellem az alkoholistákat, tőlem egy kanyit nem várhatnak, pedig lenne miből adni. Részemről a megnyugtató megoldás az lenne, ha simán halálra innák magukat, de lehetőleg egy olyan helyen, ahol nem kell kerülgetni őket.

Pedig én amúgy szociálisan érzékeny vagyok, csak az alkoholistákat nem bírom. Szerintem ezeken az embereken egyféleképp lehetne segíteni: valami munkatábor félében kényszerrel kigyógyítani őket az alkoholizmusból. Ez természetesen alkotmányellenes, úgyhogy marad az, hogy előbb-utóbb halálra isszák magukat, ez a liberális demokrácia megoldása a problémára. Ezt nem a szokványos liberális-gyalázás mondatja velem, én is annak tartom magam alapvetően, egyszerűen ez tény, hogy sajnos nem tud mit kezdeni az ország ezekkel a félemberekkel, mert amit lehet, az egy kalap szart se ér, ami érne valamit, azt meg a saját törvényeink miatt nem lehet.

Mindenesetre bizonyos mértékig a meglevő törvényekkel (vagy minimális átalakítással) lehetne kezelni a problémák egy részét, nem kellenek feltétlenül ezek az alkotmányellenes próbálkozások a közterületen élésről. Én biztos vagyok benne, hogy ha én kezdenék tökrészegen óbégatni az utcán, simán bevinnének garázdaságért. A közterületi alkoholfogyasztást simán be lehetne tiltani. Az aluljárókba, parkokba, stb. összehordani mindenféle szart, az ugye szemetelés, sőt, tűzveszélyes, vagy menekülési útvonalakat akadályoz, simán el kellene hordani ezeket fél perc alatt, aki odavitte, azt meg büntetni, aztán leülheti. A játszótér közepére szarni az nem tudom, mi, de komoly szabálysértés kellene, hogy legyen, ha most nem az. Az utcán fetrengő részeg disznókat meg simán a detoxba kell vinni, ott a mocskos ruhájukat elkobozni és adni nekik másikat, a karitatív szervezeteknél olyan szinten hegyekben áll a használt ruha, hogy a viselteseket el se fogadják. A tömegközlekedésről lekúrni azt, akinek nincs jegye/bérlete. Ilyesmik. Ezek biztosan nem alkotmányellenesek.

bpbp78 2013.09.13. 08:04:47

az az elkeserítő, hogy most "csak" a cigányok, szegények, hajléktalanok vannak porondon, aztán majd ha jól "megoldották" ezt a "problémát" jönnek a "panelprolik" a "kövérek" a "betegek", csak hogy mindig legyen ellenségkép és az alul művelt, önző, buta embereknek legyen mivel foglalkozniuk...

És mégis van akinek ez tetszik...
Azt nem veszik észre, hogy ötlet, koncepció, megoldás nincs a hatalom részéről...csak az erőfitogtatás...

Igazi korlátolt hozzáállás, hogy amit nem látunk az nincs...

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.09.13. 08:17:25

@bpbp78: Pontosan! A panelprolik sorsát már intézik, szépen integrálódnak a hajléktalanok közé fokozatosan.

anyahajókabinajtóhajtogató 2013.09.13. 08:18:49

@Kara kán: Nagyon remélem, hogy te pénzért nyomod ezt az agyatlan demagóg és undorító fidesznyalást MINDEN topicban és nem meggyőződésből mert akkor kurvára nagy gáz van a fejedben te barom.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.13. 08:19:40

@Kara kán: Mellébeszélsz, ecsém, a konkrét tények nem ezt mutatják. A Fidesz-kormány mindent megtesz, hogy a hajléktalanok életét megkeserítse, ilyen nem volt korábban. A segélyek lefaragásával, az egykulcsos adóval pedig csak tovább súlyosbítja a helyzetet. Ezt szintén nem a korábbi kormányok bűne.

Dorosznak egyébként nem elvtársai a korábbi szocialista-liberális vezetés, ez teljes tájékozatlanságról tesz bizonyságot.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.13. 08:21:04

@Gera: Ez nem így van. A szegénység mindig relatív, persze, Dél-Kongóhoz képest dúskálnak a mi szegényeink. Ne hasonlítsd már a helyzetet a 80 évvel előttihez, ez nevetséges.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.13. 08:22:42

@Semper Fidelis: Érted is kiállnak, nem csak a hajléktalanokért. Akik nem deviánsok, ezt kellene megérteni. De azok lesznek, ha nem segítünk nekik. És pontosan azért kell segíteni, hogy nyugalmunk legyen, nekünk, adófizetőknek. Akikből bármikor lehet ugyanígy hajléktalan.

Gera 2013.09.13. 08:29:23

@iii: Mi nem így van?

Az a baj, hogy összemossátok az alkoholista félembereket a normális hajléktalanokkal, akik nem veszik semmibe a társadalmat, bemennek a szállókra, tisztálkodnak, satöbbi, és úgy általában lehet is rajtuk segíteni. Előbbieket egyszerűen leszarom, csak takarítsák el őket az utcáról.

notib 2013.09.13. 08:47:38

DoroszDávid: nem teljesen értelek, mert

- állítólag Budapesten a hajléktalan szállókon van annyi hely, hogy a hajléktalanok elférjenek...

- kinek jó, hogy nem lehet használni az közparkokat, aluljárókat, metrót, buszokat, ha a hajléktalanok megszállják őket...

- miért jelent kisebb jogot a többségi társadalom joga, hiszen a hajléktalanok nyilván nem a milliomosok, milliárdosok életét keserítik meg, hanem a mindennapi kisemberek életét, akik amellett, hogy ők is egyre nehezebben élnek, szeretnének egészséges, tiszta, biztonságos környezetben élni, az ő jogaikkal mi van, azt miért nem véded, arról miért feledkezel meg ???

Gomborka 2013.09.13. 09:23:15

@sóhajó: "a rászorulók ezerszer civilizáltabbak..." írod. El sem tudom képzelni, hol láttad a civilizált "rászorulókat"- sajnos amerre én lakom Budapesten,csak olyanokat látok,akik teljesen civilizálatlanul,szemét- és trágyadombbá változtatva a közterületet, bűzölögve,nemegyszer részegen, agresszívan,koldulnak, és megátkoznak, ha nem tudsz pénzt adni. Találkoztam én is e g y e t l e n e g y s z e r olyan hajléktalannal, akin nem hagyott nyomot az alkohol, tiszta volt, kulturált és udvarias. Ha nem egy garzonban élnék, hazavittem volna. -Szerintem egész más lapra tartozik, aki bármilyen primitív hajlékot épít magának.Különösen, ha rendben tartja a környékét, és erdőben van, nem parkban, akkor békén kellene hagyni.Úgy általában pedig jelentősen javítana a hajléktalanok helyzetén, ha ismét bevezetnék az alkoholbetegek kényszer gyógykezelését, amihez a beutalás indoka a saját ürülékben részegen tartózkodás lenne. És az ilyenek nevében ne tiltakozzon senki, az emberi jogaira hivatkozva mert mihelyt a ruházatába ürít részegen valaki, kinyilvánította,hogy nem tart rá igényt, hogy emberként bánjanak vele.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.13. 09:42:52

Hátrább az agarakkal alávaló lipsibolsik!

Dorosz dávidkával is az a helyzet, hogy szép (a francokat), de ebből nem következik, hogy okos is. Sőt, szerintem egyenesen buta!

Buta, mint a fekete föld, sok itteni beszólóhoz hasonlóan.
Alapvető dolgokat nem tud, amelyeket az első szociológiai műhelymunkán tanítanak, ti. a mindenki győz (angolbuziknak: win-win) helyzeteket.
Mert ez a diverzáns úgy akar segíteni a hajléktalanokon (segíteni akar a fenéket, inkább csak politikai eszközként használja őket!!!), hogy azzal a nem-hajléktalanoknak KÁRT OKOZ.
Hát ezt tanítják az egyetemeken és főiskolákon, lipsibolsik?! Ha igen, akkor annak a felsőfokú oktatási intézménynek sürgősen vissza kell vonni az akkreditációját.

Mert micsoda aljas, alávaló gazemberség, hogy szubverziv politikátok céljaira köztereken teszitek szemlére az OLYAN BETEG embereket, akik alkoholisták, drogosok, bűnözők, pszichopaták stb. Hát van bennetek normális ráció, lipsibolsik? Nincs, soha nem is volt!

Ti nem megoldást kínáltok a problémákra, ti vagytok a probléma!

csavari 2013.09.13. 09:47:24

Dorosz Dávid

A "született" kirekesztők te és a fajtád vagytok! Ti rekesztetitek ki a titeket eltartó államalapító nemzetet a Magyart a gyülevész cigány és zsidó élősködő hordátok! Ha véletlenül ellent mer mondani a fen maradásáért küzdő rabszolgasorba taszított nép akkor rögtön rasszistáztok, fasisztáztok aki ténylegesen megvalósítjátok az általatok a Magyar nemzetre kent jelzőket! Ami vérlázító hogy nektek csak jogaitok míg a Magyar népnek csak kötelességei vannak, reméljük nem sokáig!

body_andras 2013.09.13. 09:47:34

Kirekesztés? Szegények elleni büntető-expedíció? Nagy szavak ezek, pár embert biztosan meg tudsz velük hatni.
A hajléktalanokat igenis el kell takarítani az utcákról. Évtizedek óta hagyjuk őket ott heverni, és nézzük ahogy egyre rosszabb a helyzetük. Nem lehet ezt tovább csinálni, mert folyamatosan életveszélyben vannak! AZ meg csak hab a tortán, hogy az idegeire mennek a városlakóknak. Nem lehet alapvető emberi jogokra hivatkozni akkor, amikor a csöves halálra fagy télen, vagy a cigányok sportból megverik az aluljáróban. Akkor sem, amikor a parkba hugyozik, részegen zaklatja az embereket, vagy trágyadombot csinál a közterületből. Persze hogy vannak kivételek, akik igyekeznek hasznossá tenni magukat az utcán, de ezt nem lehet tovább hagyni, így nem élhet magyar ember.
AZ adófizetők pénzéből (és jótékony támogatókéból) üzemelnek hajléktalan szállók. Ágy, fürdővíz, meleg, kaja, kulcsos szekrény. Mindenki odamehet, menjenek oda! Rengetegen bevállalják, és sikerül tisztán élniük, munkát találniuk. Az ő példájukat viszont nem hajlandóak követni azok, akik továbbra is fetrengenek a porban, piára költik a koldult pénzt, és várják hogy álszent politikusok és feltűnési viszketegségben szenvedő aktivisták elővegyék őket, mint díszletet amit a kormánynak lehet mutogatni. Lehet, hogy irreálisnak tűnik a pénzbüntetés, de másképp nem lehet elrettenteni őket arról, hogy végre felkeljenek onnan és csináljanak valamit az életükkel. Mert eddig nem hatott rájuk az se, ha a rendőr felnyalábolta őket és bevitte a szállóra.
Abban tökéletesen egyet tudok érteni, hogy stílusban és hatalommániában bizony gondok vannak a fidesznél, de ne reménykedj, nem fogják megcsinálni a házi feladatot.

Szelid sunmalac 2013.09.13. 09:50:01

@midnight coder: Te hulye fasz! Hany fajtarsad latni minden hetvegen osszerhanyni magat, meg magaala vizelni, pedig nem is hajlektalan?! Setalj vegig barmelyik belvarosi szorkaozohely elott hajnalban, aztan utana pofazz!

♔batyu♔ 2013.09.13. 10:01:04

Most jártam a Blahán, na ez nagyon nagy gáz.

Irtózatosan nagy hülye, aki balliberálisokra szavazna, ezek politikai érdekből a hajléktalan kérdést totálisan félreértik. Az ombudsmannak pedig büntetést kellene fizetni, teljesen értelmetlen ez a funkció.

Jönnek mennek az emberek, turisták, az iszonyatosan mocskos, elhanyagolt hajléktalanok pedig úgy tekintik őket, mint betolakodókat. Folyamatosan beszólnak nekik, cigányok fuvarozgatják a legnagyobb természetességgel "élelmiszereiket"

Undorító és felháborító ami ott van. Amúgy kb. 8 hajléktalan teszi tönkre az aluljárót, naponta hirdetve, ez a Balkán.

♔batyu♔ 2013.09.13. 10:02:11

Bp-i vagyok de ekkora mocskot még a rendszerváltás utáni napokban sem láttam.

nnnnnnnn 2013.09.13. 10:09:27

úgy látszik az E14-esek bérletet vettek az indexre.

A nevem Senki 2013.09.13. 10:37:33

Ha valaki tenni akart idáig a hajléktalanokért az pont a FIDESZ volt. Azzal, hogy rákényszerítette ezeket az embereket arra, hogy tegyék meg az első lépést az önbecsülésük visszaszerzésére. Csak sajnos ezek az álliberálisok megtorpedózták.
Nem baj, csináljátok csak, napról napra egyre több embernek van tele a töke veletek.

Peterpapo 2013.09.13. 10:55:46

Nincs mit csodálkozni a jelenlegi hazug, tolvaj kormány hozzáállásán. Illetve mégis van. Hogy gondolkozhat úgy egy hívő ember, hogy amit nem látunk az nincs is. A fidesz suttyók szíves figyelmébe szeretném ajánlani, hogy nem illendő büntetni valakit azért, amiről nem tehet, de csak járjon tovább nyugodtan a nagy, beképzelt pofátok! Miért nem fogadjátok be ti a fejenként 50 hajléktalant ezzel is segíthetnétek a szarházi kormányotok munkáját! Minden békemenetes fogadjon örökbe amennyit csak tud, és utána ugassátok le a másik oldalt. Fidióták!

jet set 2013.09.13. 10:57:50

Dávidkám! Te tisztában vagy azzal, hogy a TÖBBSÉG mit szeretne? Tiszta parkokat, aluljárókat, köztereket. Nem pedig összeszart, büdös hajléktalanokat. Ha szép szóval nem lehet ezeket a förmedvényeket hajléktalanszállóba küldeni, akkor marad az kényszerítés. Te pedig élvezd ki a maradék pár hónapot a parlamentben, mert a büdös életben nem leszel többet képviselő.

háténimmár 2013.09.13. 10:58:29

Tegnap az V. kerületben a legnagyobb játszótér közepén levő hajó-mászóka belsejébe beleszart egy hajléktalan.
ugyanezen napon ugyanezen játszótér kerítésének másik oldalán a közmunkások elkaptak egy másikat, aki fényes nappal letolt gatyával gugolt és szaráshoz ksézülődött. Mondom: JÁTSZÓTÉREN illetve közvetlen MELLETTE.

Többet nem nyilatkozom, kérem kaccsolja ki.

Peterpapo 2013.09.13. 10:58:30

Ja és még valami! Köztudott, hogy a hajléktalan szállókra azért nem szeretnek bemenni a rászorulók, mert egymástól lopkodják el azt a kis dolgaikat is az emberek. Megoldás lehetne, ha az újonnan alakított parlamenti őrséget oda küldenék felvigyázni. Annak legalább lenne értelme.

Peterpapo 2013.09.13. 11:01:39

@jet set:

Inkább gondolkodj el, aztán menj be egy ilyen helyre néhány éjszakára, majd meglátjuk, hogy Te bemész-e utána szép szóra?

Peterpapo 2013.09.13. 11:03:12

@háténimmár:

Láttad, hogy hajléktalan volt? Vagy csak tippeltél? Ha láttad, miért nem szóltál rá? Ha meg nem, akkor meg ne találgass!

háténimmár 2013.09.13. 11:05:59

@Peterpapo: A közmunkások akik a játszóteret takarítják látták, Ők kergették el.
A játszótér mögötti kutyaszarató padjain éldegélnek, ha nem látta volna senki, akkor sem lenne enhéz megtippelni.
Az egész teret húgyszag lengi be melegebb napokon. Ez a játszótér szolgál a József Attila utcai óvoda udvarául is, napi többszáz gyerek látogatja.

További kérdésed van az üggyel kapcsolatban?

Peterpapo 2013.09.13. 11:06:14

@háténimmár:

És mi lenne, ha a kormány a kényszerítések helyett mondjuk a hajléktalanoknak helyezni ki ingyen vécét a közterületekre? Hm?

Peterpapo 2013.09.13. 11:11:06

Olyat még nem láttál, amikor egy nem hajléktalan könnyített magán az utcán?

Persze nem kételkedem abban, amit mondasz, csak felhúztam magam azon, hogy megint a régi kormányra fogják ezt a problémát is, amit ez a jelenlegi is képtelen megoldani, mert dilettáns faszok.

háténimmár 2013.09.13. 11:14:12

@Peterpapo: Zseniális gondolatmenet.
Rájöttél a megoldásra. Párszáz ingyenbudi és megoldottad a hejléktalankérdést valóban sokkal különb módon, mint azok, akik felett ítélkezel.

Ja, és ha már ingyenbudi: Az először a gyerekeknek járjon, akik a játszóteret használják, aztán a környék túristáinak, akik a pénzt hozzák a kerületbe, aztán beszélhetünk az alkoholista csövesekről is.

Komolyan! Védje már meg valaki azoknak a jogait is, akik dolgoznak!

Ambiorix 2013.09.13. 11:15:48

@Peterpapo:
Érthető, nyilván az aluljárók tök biztonságosak, ott még elvétve sem lopnak egymástól. Kizárólag csak a szállón rabolják ki egymást. És ezért nem mennek be. Maaargit, nóóóórmális?! :)

Peterpapo 2013.09.13. 11:23:26

@háténimmár:

Nyilván nem úgy gondoltam, hogy ez a végső megoldás, de átmeneti köztesnek elfogadható lenne. Én hajlandó vagyok a rezsicsökkentéssel megtakarított összeget erre áldozni. És Te?

Peterpapo 2013.09.13. 11:29:06

@Ambiorix:

Senki nem mondta, hogy elvétve nem lopnak ott is, de nem annyira, mint a szállókon. Persze nyilván van más oka is annak, hogy nem mennek be. talán erről kérdezz meg egy hajléktalant. :)

Reggie 2013.09.13. 11:29:20

@Peterpapo: Van ingyen WC a szallokban. Ez nem ugy mukodik, hogy oda telepitunk WC-t ahol egy hajlektalannak eppen kedve szottyan szarni egyet.

háténimmár 2013.09.13. 11:32:16

@Peterpapo:
A hajléktalan szállón van wc és melegvíz.
Köztes megoldásként használják azt.
A rezsicsökkentésemből megspórolt összeggel az óvodás gyerekeknek fizetnék wc-t a játszótérre. Kulccsal zárhatót, hogy az általad védett igénytelenek ne fossák és hányják össze a karimáját picsarészegen.

Biztosan nem tűnök szociálisan érzékenynek, de sajnos itt élek köztük a belváros legszebb részén és nem a budai hegyek villasorából osztom az észt

Peterpapo 2013.09.13. 11:34:01

@Reggie:

Nem is oda kell telepíteni, hanem több helyre, aztán talán odaszoknak.

háténimmár 2013.09.13. 11:36:24

@Peterpapo:
Kezdésnek a Te házad elé. remélem odaszoknak.

Indítsunk egy mozgalmat, ahol az aktivisták minden hajléktalan-jogvédő ajtaja elé szarnak minden nap.

Kíváncsi vagyok mennyi idő múlva változna a véleményük.

háténimmár 2013.09.13. 11:36:59

@Peterpapo:
Több helyen van hajléktalanszálló. Mégsem szoknak oda, még fürdeni sem.

Szerinted?

Reggie 2013.09.13. 11:40:22

@Peterpapo: Akkor eleg a szalloba rakni, hogy odaszokjanak.

Peterpapo 2013.09.13. 11:45:02

@háténimmár:

Valami oka csak van, hogy nem mennek be oda. Neked is azt tudom javasolni, hogy kérdezz meg egy hajléktalant, vagy akár többet is, hogy miért nem mennek be a szállókra. Támogatom az óvódásoknak a WC-t, ha szükség van rá, de ez az egész nem erről szól, hanem arról, hogy nem az a megoldás a hajléktalan kérdésre, amit a jelenlegi kormány csinál.

Én sem onnan osztom. Észak-Pesten lakom. És ha már itt tartunk akkor megosztanám veled, hogy egy térrel szemben lakom, ahol sok hajléktalan volt. A szoci vezetésű önkormányzat megritkította a téren a növényzetet, kutyafuttatót építettek és szépen rendbe tették az egészet. Érdekes módon eltűnt az összes hajléktalan, erőszakmentesen. Most már szabadtéri tornaszerek is vannak kitéve, amelyeket a környéken lakók ingyen és bérmentve vehetnek igénybe. Így is lehet.

Peterpapo 2013.09.13. 11:46:24

@háténimmár:

Arról nem változik a véleményem, hogy ez így nem jó. És arról sem fog ettől, hogy nem az megoldás, amit ez a kormány tesz.

háténimmár 2013.09.13. 11:53:51

@Peterpapo: itt ritka a növényzet és a játszótér a felújított, tiszta és világos új főutca közepén van, gyönyörű nyílt terekkel, igényes köztéri bútorokkal.
Ja, és kutyafuttatóval. Pont a kutyafuttatón élnek.
És az ingyenesen használható játék közepére szarnak.
Ugye tényleg nem gondolod komolyan, hogy a Ti teretekről azért tűntek el, mert a szocik tették rendbe?
A mi terünket a Rogánék tették rendbe mégis ide szarnak. Valami ármány lehet a dologban.

Leléptem, reménytelen vagy.

Peterpapo 2013.09.13. 11:59:40

@háténimmár:

Hát nem tudom, valami lehet a levegőben. :) Nem azért mert a szocik tették rendbe, hanem mert rendbe lett téve. Az csak mellékes, hogy a szocik csinálták, de gondoltam megjegyzem, mert szerintetek a szocik miatt van ez az egész is.

Még én vagyok reménytelen?

baliquez 2013.09.13. 12:49:13

@Kara kán: "rendes emberek kormányát" rendesen idióta vagy ha ez az einstandkormány neked megfelel. Persze az is lehet hogy nem vagy idióta csak egy fidesztempós arrogáns tolvaj.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.13. 13:10:07

@baliquez:
Rég ismerem a magadfajtát, te a részleteken lovagolsz, utána félrebeszélsz, majd sértegetsz, esetleg előadod a hülyeségeidet.

Volt abban egy kis irónia is, de alapvetően a Rendesség-skálán a jelenlegi kormány jobban áll, mint az előzőek, persze még mindig van hová fejlődnie. Legyünk konkrétak!

Rendesség-skála besorolás egytől 10-ig. 10 a Kánaán.

Kun Bé, Sztálin, Hitler, Ma(sej)ó, Rákosi, Pol Potty: 0
Cseucseszku, Kim-klán: 1
Kádár Jé, Honecker, Pinocset, Frankó, Kadhafi, Szaddám Husszein, Mugabe, Nujome, des Santos stb.: 2 + egy feles
Mubarak, Kasztró, görög hunta, török hunta, dél-koreai hunta, Csávez-hunta, belarusz hunta: 3
Ilieszku, Alijev, Puttyin, Paul Kagame (Ruanda), Mecsár, Gyúrrcsány: 4
Horny Gyu, Bajnaicska, a mostani szlovák : 5
Antall, Walesa, Kaczinszki, az a cseh bajszos, Emil Constantinescu, az összes mostani nyugat-jajrópai (kivéve a skandinávokat): 6
Orbán Viktor, Svájc, skandinávok: 5
MSZP-E2014-es kilátások: 4 mínusz
Gyúrrrcsány re: 3

Így állunk.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.13. 13:11:48

Bocs!
Antalék...: 5
Orbánék...: 6

Peterpapo 2013.09.13. 13:12:25

Na végre! Meg van a megoldás a hajléktalan problémára! Természetesen egy kormánypárti képviselő fejéből pattant ki:

Lukács Tamás szerint a liberálisok tehetnek a hajléktalanságról.

"Amikor külső társadalmi nyomásra vagy más csoportok nyomására a családon belüli, hozzátartozókon belüli erőszakról szóló törvényt megalkotjuk, úgy alkotjuk meg a törvényeket, hogy nem gondolunk arra, hogy megoldunk egy problémát, amivel egy másik problémát idézünk elő, és akkor most csodálkozva állunk, hogy itt van a hajléktalanság kérdése.

Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Bátorkodtam elmenni egy hajléktalanszállóba, ahol 10 férfi közül 8-nak a története úgy kezdődött, hogy amikor elváltam. Ezért senki nem felelős?"

Tehát ha nem pampognának idióta liberálisok a családon belüli erőszak ellen, akkor sokkal kevesebb hajléktalan lenne az utcákon. Már ki is találtam egy jó szlogent ennek a fantasztikus ötletnek a reklámozására:

Veri a feleségét, gyerekeit, de nem akar hajléktalan lenni? Fogadjon örökbe egy vak komondort!

Ezzel a sintér telepek problémái is egy csapásra megoldódnának.

Azt hiszem egy zseni vagyok. :)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2013.09.13. 13:12:27

Na, jó, legyen Antal 6, és akkor Orbiék 7.

Peterpapo 2013.09.13. 13:27:55

@Kara kán:

Asszem Orbiék elől kihagytad a - előjelet. Kérlek, javítsd, mert így nem érthető a rangsorod! :)

Peterpapo 2013.09.13. 13:29:21

@Kara kán:

Persze lehet hogy csak 0. maradt le, így: 0.7 lenne helyesen. Már ez is korrektebb. ;)

baliquez 2013.09.13. 15:20:10

@Kara kán: "Orbán Viktor, Svájc, skandinávok: 5"
Innentől nyilvánvaló hogy elmebeteg vagy.

"legyen Antal 6, és akkor Orbiék 7."
Ez pedig már nettó trollkodás.

Remélem hamarosan belefulladsz Vitya hányásába amikor rávetődsz hogy fellefetyeld.

iii · http://nemzetimarhulat.blog.hu 2013.09.14. 16:02:53

@Gera: Éppen hogy mi nem mossuk össze a valódi deviánsokat a hajléktalanokkal, míg a fideszes politika és a szélsőjobb pontosan ezt teszi. Attól, hogy valaki hajléktalan, még nem beteg és/vagy deviáns.