Az agitprop ABC-je

Dorosz Dávid

2013
11/12

A Fidesz kedvenc üzletlánca az 1950-es éveket idéző módszerekkel segíti pártunk és államunk épülését. Orbán, Lázár-testvérek, Baldauf elvtársak megint szépet alakítottak.

Photo25.jpg

Őszintén kíváncsi vagyok mivel áll elő a Habonyi Gyár, hogy kimagyarázza a CBA ügyet. Mert hát nehéz…

Hogy az I—tenbe lehet elmagyarázni, hogy egy élelmiszereket forgalmazó üzletlánc arra buzdít, hogy az államunk polgárai menjenek ki a Békemenetre?! Vagy már nem is kell magyarázni? Hiszen Baldauf igazgató úr nem is tartja mindezt aggályosnak, sőt szerinte teljesen normális, hogy a cég azt írja dolgozóinak: "Fontos, hogy mi mindnyájan, a nemzeti érzelmű igazi hazafiak támogassuk a legnagyobb formátumú magyar politikusunkat, nemzetünk miniszterelnökét, Orbán Viktort."

Ismerős valahonnan? Igen, volt itt elég sokáig egy olyan rendszer, amelyben az volt a „normális”, hogy a dolgozókat központilag kivezénylik mindenféle menetekre, ünnepségekre, stb.  Évekig hallgathattunk, hogy ebben nincs semmi aggályos, sőt…. a nép tudja hova kell tenni a voksát, tudja, hogy kit, hol és hogyan kell ünnepelnie, és ha netán mégsem jutna azonnal az eszébe, akkor szerencsére van, aki emlékeztesse rá – hát a munkáltatója.

Nem, ne diktatúrázzunk, ez a rendszer nem az a rendszer, most nem főtitkárunk van, hanem miniszterelnökünk, minden összehasonlítgatás rosszindulatú torzítás…

Hogy tőlünk nyugatra ez elképzelhetetlen…. Hogy tőlünk nyugatra ez képtelenség, hogy egy ilyenért csak azért nem menesztenének egy cégvezetőt, mert ez a rohadt életben eszébe se jutna soha …

Nincs itt mit nézegetni, kérem, haladjanak tovább.

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Dorosz Dávid Facebook-oldalához!

2 komment

Címkék: demokrácia Fidesz Orbán

A bejegyzés trackback címe:

https://doroszdavid.blog.hu/api/trackback/id/tr465629506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bakacsin 2013.11.12. 19:32:15

Nem magyarázza. Baldauf (csoda, hogy nem Jobbdauf) megköszöni a nyilvánosságot:

cink.hu/az-orbant-rakosikent-imado-cba-s-meg-buszke-is-ra-1462856138/@szilylaszlo

Mondjuk ez okos húzás.

hederg 2014.01.21. 09:48:10

Beléptem mert érdekel mint Érdi választó a honlapra. Érdekel mert Orbánt rég óta ki nem állhatom. A diktatorikus malörjeit, az ámokfutását a régi rendszerek minden hibáját jellemző jellemtelentelenségét. Az álmagyarkodását, a vidéki (bocs) alpári beképzeltségét (ezt hosszú lenne elemezni) nem sorolom. A Kádár rendszert utáltam de ez ezerszer szemetebb világ.
Mi az hogy jobboldali ez az egész förmedvény, miért? Egy félfasiszta, kommunista katyvasz a klérussal vegyitve! Állandó harc olyan elszigeteltség amely Trianonhoz, a világháborúk borzalmaihoz, vereségekhez vezetett! ....hederg@freestart.hu