Vigyázó szemetek Kijevre vessétek!

Dorosz Dávid

2013
12/03

Miközben nálunk dúl az unió elleni "szabadságharc", a szomszédban tömegek küzdenek Európáért. Ők egy szabadabb, demokratikusabb ország reményét látják az EU-ban, nem pedig egy állandó előrántható politikai vudubabaként használják. Talán nem véletlenül...

kiev_protest_rtr_img.jpg

Ukrajna mozog, fiatalok az utcán, lendületbe jött a politikai öntudat, és valami olyasmi történik a szomszédunkban, ami páratlan az utóbbi évtizedek európai politikatörténetéből. Az emberek követelik, akarják és tüntetnek az európai integráció mellett. Ahogyan Radnóti András elemzésében is olvashatjuk: „Azért akarnak Európához tartozni, mert abban látják a biztosítékot a mindent átölelő korrupció lebontására, a demokrácia és a jogállam megerősítésére: ha úgy tetszik, a biztosítékot Janukovics ellen. A transzparenseken gyakran látható »Україна за ЄС«, „Ukrajnát az EU-ba” szöveg persze némiképp elrugaszkodott, az ukrán tagság elképzelhetetlen a belátható jövőben. Ettől eltekintve azonban a tüntetők jól számolnak. A megállapodás, ha aláírják, a jogállami-demokratikus normák EU-s felügyeletével, Oroszországgal szemben politikai védelemmel, valamint a közös piachoz való hozzáférés és az országba betóduló fejlesztési támogatások révén gazdasági fellendüléssel jár majd.”

Az ukrán állampolgárok jelentős tömegei tehát pontosan ugyanazt gondolják Európáról, mint minden progresszív, az együttműködésben és a prosperitásban, az emberi jogok megerősítésében érdekelt és azokat zászlójára tűző politikai közösség: Európával nem szabadságharcot kell vívni, hanem az európai értékközösséghez tartozván, azt elfogadván közösen emelkedni.

Most talán a legfontosabb az lenne, hogy az indulatok megfékezése kerüljön előtérbe. Aggasztó jeleket hallani és híradásokat olvasni viszont, úgymint erőszakos rendőri fellépés és emberi jogok „felfüggesztése”. Szolidaritást kell tanúsítani a tüntetőkkel, az Európai Unió pedig most kerülhet abba a helyzetbe, hogy az ukrán polgároknak is felmutassa az európai értékeket. Itt az ideje, hogy az évekkel ezelőtt nagy dérrel-dúrral elindított Keleti Partnerség program valódi értelmet kapjon. Itt az ideje, hogy a botladozó közös külpolitika megerősödjön: a Balkán után az EU másik kiemelt szomszédsági területén is bevesse magát. Kár lenne persze elhallgatni, hogy komoly geopolitikai szempontok vannak e tüntetések és ellenük való fellépések mögött (Oroszország és akkor ezzel sok mindent elmondtunk, sok mindenre utaltunk).

Miközben Orbán és udvartartása azt hiszi, hogy a felcsúti luxusstadion a világ közepe, és a politikacsinálásnak nincs más szempontja, mint a lenyúlás, a szakadatlan konfliktusgerjesztés minden lehetséges partnerrel, egyúttal az ország függőségének növelése, aközben a szomszédban zajlik a történelem. Ami Orbánnak „keleti nyitás”, az Magyarországnak az orosz gazdasági érdeknek történő kitettség növelése.

Orbán és külügyi szakértői, szemetek Ukrajna felé vessétek!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Dorosz Dávid Facebook-oldalához!

50 komment

Címkék: külügy Fidesz EU Oroszország

A bejegyzés trackback címe:

https://doroszdavid.blog.hu/api/trackback/id/tr165673569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hipok Rita 2013.12.04. 04:30:56

Milyen érzés, amikor feladod az elveid, elárulod a sajátjaid és végül mégis a vesztes oldalon találod magad?

szonár 2013.12.04. 10:10:12

Jaj már, az ukránok egyértelműen naívak. Még.

Stabilo 2013.12.04. 10:14:01

Buta barátom. Ukrajna lakossága 46 és 48 millió között van, ebből tüntet 8 ezer ember.
Szerinted akkor ennek tudatában újra olvasva az írásodat hülye vagy, vagy hülye vagy?

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:16:22

"helyzetbe, hogy az ukrán polgároknak is felmutassa az európai értékeket..."

Te ezt komolyan gondoltad? Benes dekrétumok, reszlovakizáció, székely zászlók betiltása. Zsinagógák felgyújtása, cigánytáborok eldózerolása.

Mi volt olyan, amit 2004 előtt nem tudtunk, de onnantól az EU megmutatta nekünk és európai érték?

Nem kellene lenézned az ukránokat, nagyobb érték van ott felhalmozva, mint ami a legtöbb európai országban.

venomspawn 2013.12.04. 10:17:30

Azt hiszik jobb lesz, de a vadkapitalista kutyáknak csak a piacuk és a vásárlőerejük kell. Aztán majd szipognak, amikor meglátják, hogy az árak tízszeresére nőttek, a fizetések meg ugyanott maradtak. A stratégiai ágazatokban meg francia-német-brit cégek veszik át a helyet, monopóliumot alakítva.

Tüntess az orbáni diktatúra és simli ellen! 2013.12.04. 10:18:11

Figyeljetek orbanisták.....!

A fidesz banda a szocikon szocializálódott, azok csecsbimbóján nőtt fel. Ugyan olyan aljas, szemét, szarházi mint mentoruk csak ezek még sunyik, magyarkodó, álszent csürhe.

IGAZI RENDSZERVÁLTÁST, a fidesz-szoci maffia nélkül!!

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:19:07

@venomspawn: Ráadásul templomok helyett építhetik a holokauszt emlékhelyeket. Néznek majd nagyot, amikor a holokausztipar képviselői rávetik magukat az országukra. Az oligarcháikkal összefogva.

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:22:41

@Kiss László besúgó alkotmánybíró mondjon le rögtön: Ne fröcsögj b+, hanem menj el szavazni, úgy leválthatod őket és megcsinálhatod Bajnaiékkal és Kunczéékkal az igazi rendszerváltást.

Ja, hogy ehhez pedig kevés vagy. Ráadásul ezt előre tudod.

Csípem amikor a liberális demokrata rájön arra, hogy demokratikus úton esélye sincs és kifakad:)))

ephart 2013.12.04. 10:24:37

szegény megvezetett ukránok.ha majd elönti őket is a judeoliberálbolsievik mocsok sápítozhatnak.csak akkor már késő lesz

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:25:27

@venomspawn: Néznek is majd nagyot, hogy amikor tönkrement a hazai iparuk és mennének ki dolgozni, akkor derül ki, hogy ácsi, ti nem olyan európaiak vagytok mint mi.

notib 2013.12.04. 10:25:42

Dorosz(De rossz)Dávidka: majd az ukránok is felébrednek, mint ahogy mi is, ahogy mostanában a románok is, de érdekes lehet a véleménye a demokrácia hazájának Görögországnak is, csak az ilyen sz..rjankók mint te, ezt még nem hallják meg, még szerencse, hogy 2014-ben eltűntök a süllyesztőben...

Bicepsz Elek 2013.12.04. 10:28:02

Azaz!! Szegenyek be lettek hulyitve, es ertheto: ha az EU ban dolgozhatnanak kb. 10-15* os fizut kaphatnanak!! De mar a romanokat es bolgarokat sem.akarjak korlatok nelkul beengedni!!! Masreszt az ara is korlatlanul mennek fel!! Szimpla vamunio a cel.aztan.Ukrajna NATO tagsaga.

Sexual Harassment Panda 2013.12.04. 10:30:35

@♔batyu♔: ja persze.ha ennyire elegedetlen vagy az euval miert nem koltozol oda??
A sok kritikusnak igencsak elgorbulne a szaja ha mondjuk holnaptol nem lennenk tagok.
Visszarepulnenk az idoben nehany evtizedet..

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:30:45

@Stabilo: A Femen provokátorai a "meztelen csajok", egy egy alkalomért 1000-1500 Euró kapnak Soroséktól.

Persze a külvilág számára ez is ugyanolyan "spontán" ez is mint 2001-ben a parlament előtt felvonuló orvosok és bővérek, akik amúgy az SZDSZ "NEtpárt"-jának tagjai voltak.

Orbán egy Palpatine 2013.12.04. 10:32:21

Hú, a narancsszoponcok de kaptak a témára. A pártirodán magas proiritást kapott? Ha a témában cikk születik, akkor azonnal kell jönni szart dobálni? Érdekes lehet ilyen rosszindulatú féregként élni.

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:33:18

@Sexual Harassment Panda: Miért költöznék oda???? Én itt lakom. Amúgy valószínűleg a magadfajta szája görbülne inkább el, én nem tudok olyat mondani, amire azt tudnám mondani, hogy 2004 óta az Eu belépés után jobb lett.

Annyi, hogy azóta a megszorítások állandósultak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 10:35:20

Nagyon hamis ez az elemzés.

Ukrajnában a technokrata realisták Oroszország mellett állnak, az agyatlan álmodozók meg a EU mellett. Az arány 80:20. Ez a nagy igazság.

Sir Galahad 2013.12.04. 10:35:33

Szerintem érdemesebb a kérdést árnyaltabban nézni, mint a szerző, a világ ugyanis nem fekete-fehér. Önmagában az uniós tagság se nem jó, se nem rossz, a lényeg a részletekben rejlik: hogy Brüsszel egyenrangú partnernek tekint bennünket vagy félgyarmatnak, hogy csupán a piacunk kell-e neki, hogy élelmiszer-ipari szemétlerakónak tekint-e minket, hogy az úgynevezett uniós elveket akkor is előveszik-e, amikor a magyarokat sérelem éri, vagy csak akkor, amikor fenyegetni akarnak bennünket. Az úgynevezett szabadságharc Brüsszellel szemben azért folyik, hogy az uniós tagsági viszonyban hazánknak ne legyen olyan alávetett pozíciója, mint eddig volt - és ez rendben van. Az ukránok ezzel a kérdéskörrel még nem szembesültek, s most éppen ezért tudnak kábé olyan lelkesek lenni, mint mi voltunk a csatlakozás előtt.

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:37:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ja, ők az EU-ban a gazdag Németországot kapnak.

Fingjuk sincs arról, hogy nem ezt kapják, hanem Sorosékat.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 10:39:06

@Stabilo:

Nem, ez így nem igaz.

A tüntetők jelentős része komolyan hisz abban, amit csinál. Az viszont tény, hogy a szervezőket egyértelműen külföldről pénzelik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 10:40:32

@♔batyu♔:

Nem kapnak semmit, ez az igazság. Brüsszel ajánlata: szakítsatok az oroszokkal, s meg lesztek dicsérve. Mert konkrét ajánlat nincs valójában.

♔batyu♔ 2013.12.04. 10:45:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Megkapják Sorosékat és egy csomó brüsszeli liberálist, akik onnan mondják meg nekik ki a jó politikus és ki az antiszemita. Továbbá abban a pillanatban, hogy külföldi érdekek sérülnek, elindul az erőteljes nyomásgyakorlás a helyi ellenzéket felhasználva, lsd. Magyarország.

Sexual Harassment Panda 2013.12.04. 10:48:09

@♔batyu♔: Hát, ha nem számítjuk hogy tagjai vagyunk egy 500milliós piacnak, ahova mellesleg a kivitel 80%-a megy, szabadon vállalhatsz munkát, és a fejlesztések 90%-a uniós pénzből van, valóban nem kaptunk semmit.
Azért, mert te nem tudsz semmit felsorolni amit kaptunk, az nem jelenti azt hogy úgy is van.
De mondom, lépjünk ki, kíváncsi leszek miből fozetné vissza a nagyvezér azt a pár 10.000milliárd felvett témogatást, és miből pótolná azt a kiesést, amit a piacok elvesztésével buknánk.Hajrá.

Mindfield 2013.12.04. 10:58:17

Mondjuk azért nem kicsit gáz, hogy 10 éve is Janukovics ellen tüntettek, meg most is. Juscsenko hol van? És Timosenko? (najó, őt tudjuk).

szamarhegy 2013.12.04. 11:03:17

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Tényleg? Van erre valami adat? Én azt hittem, hogy ez bonyolultabb történet Ukrajnában, esetleg szerepet játszik az orosz közeledés erősítésének elutasításában, hogy az ukrán nagyvárosokban, dél-keleten és keleten komoly létszámú (kb. 20%) orosz kisebbség él és ez az orosz kisebbség dominálja a gazdaság, kultúra pozícióit, s ha Ukrajna még erősebben közeledne Oroszország felé, akkor az ukránok joggal érezhetnék, hogy az oroszok mellett másodlagos állampolgárokká válnak saját hazájukban. De elképzelhető, hogy itt csak pár ezer EU álmodozó tüntet és egyéb megfontolások, érzelmek nem játszanak be....

_most_ 2013.12.04. 11:04:15

nekünk óriási szerencsénk van, hogy az EU tagjai vagyunk, hisz pusztán ez a tény, mai megakadályozza Orbánt a demokrácia teljes felszámolásában. Azért vicces nézni, ahogy a fideszbolsevikok, mennyire visszasírják a Szovjetuniót :D

szamarhegy 2013.12.04. 11:07:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ukrajna az államcsőd szélén van, még úgy is hogy 'eladtak' 3 millió hektár termőföldet Kínának, Oroszországnak nincs pénze és akarata sem Ukrajnát hitelezni, segíteni, ha marad a mostani helyzet, akkor jön az államcsőd,ha az EU felé nyitnak, akkor is jön az államcsőd, de akkor reményeik szerint középtávon lehet valami.... C. verzió, Kína megvesz még pár millió hektár termőföldet, az ukránokat pedig megkérik, hogy hagyják el az országot...

Stabilo 2013.12.04. 11:07:46

@Sexual Harassment Panda: Az 500 milliós piac azzal anno azzal kezdte, hogy privatizáltatta majd bezáratta azokat a gyárainkat amiket eladhatunk volna a nagy "500 milliós" piacra...
Legalább olvass egy kicsit utána annak amit leírsz.
Persze gondolom te az a fajta vagy aki a mai napig gyűjt a Bécsi cukrászdája megnyitására... :)

Sexual Harassment Panda 2013.12.04. 11:11:39

@Stabilo: Értem.Mondom, lépjünk ki!Hajrá!Akkor niztos jobb lesz!
Sokkal jobb, mintha foggal körömmel érvényesítenénk az érdekeinket!
Le kell zárni a határokat is, azt hali.
Persze, pár100.000 embert veszítünk, mert aki kint dolgozik, és megteheti, nem fog hazamenni a büdös életben sem, illetve a külhoni magyarok érdekeit sem tudjuk érvényesítei.hajrá!
Várjatok még kb 4-5 évet, amíg állampolgárságot kérhetek, utána lépjetek ki!Majd röhögök rajtatok.

Sexual Harassment Panda 2013.12.04. 11:14:36

@_most_: Gondolom az a tény nem zavar, hogy az eu semmiben sem tudta megakadályozni Orbán Viktort.
Inkább ő húzta a faszára brüsszelt.Próbálkoztak egy kicsit, rettenetesen aggódtak az alaptörvény(ek)
, igazságszolgáltatás, médiatörvény miatt, sőt , Barroso fenyegetőzött a kötelezettségszegési eljárásokkal, amik azóta is jönnek..
Aztán az egész abbamaradt, Orbán Viktor úgy főzte meg a békát lassú tűzön, hogy az nem vette észre.

_most_ 2013.12.04. 11:19:51

@Sexual Harassment Panda: az EU finoman jelezte Orbánnak, hogy figyelemmel követik a demokrácia sorsát, ennyi bőven elég volt, hogy az igazán diktatórikus lépésektől elriasszák. Persze nem olyan hatásos, mint az orosz módszer, akik a gáz elzárásával kezelik a konfliktusokat.

Sexual Harassment Panda 2013.12.04. 11:22:50

@_most_: Ja, így is lehet fogalmazni, meg úgy is, hogy semmit nem tudtak vele csinálni.Rettenetesen aggódtAK, AZTÁN A VÉGÉN KIJELENTETTÉK HOGY "mAGYARORSZÁG MINDENT MEGTETT".A lényeg ugyanaz:nem tudták megbuktatni, valszeg azért, mert nem lépte át azt az ingerküszöböt, hogy drasztikusan közbelépjenek.Az eszköz megvan brüsszel kezében, könnyen térdre kényszeríthetnék, de nem mindenki utálja, csak a fele társaság.

Bicepsz Elek 2013.12.04. 11:23:01

Nezzuk a dogokat a mi szemponjainkbol!! Ukraja erett-e egy EU tagsagra??? A terulete a legnsgyobb, a nepessege Anglia, Nemetorszag, Franciaorszag es Olaszorszag utan van, de a keleteuropaiak kozul a legnagyobb!!! A fizu kb. 10%-a vagy kevesebb, mint Nemetorszagban. Ha ezek elindulnak:
-bercsokkenes
-maffiaviszonyok atburjanzasa a hataron
stb stb.

azaVallai 2013.12.04. 11:24:54

@♔batyu♔: Te batyu, ez a Holokausztipar most hogy jön ide? Neked mindenről az jut eszedbe? Akarsz róla beszélni?
Biztos elkerülte a figyelmedet hogy a mostani tüntetések fő ereje az a Svoboda ami televan olyan zsebnácikkal, mint amilyen Te is vagy.

ikszel 2013.12.04. 11:28:08

@szamarhegy: ugyanmár, hagyd, reménytelen olyasvalakit győzködnöd, akinek ilyen egyszerű a világképe: EU = rossz és kizsákmányoló, Oroszország/Putyin pedig Ujrajna megmentője és jóakarója.

Sexual Harassment Panda 2013.12.04. 11:31:00

@Bicepsz Elek: Milyen eu tagságról beszélsz???
Társulásról van szó, nem tagságról.

Gyingizik 2013.12.04. 11:35:24

Ilyen, feltétel nélkül nyugatbarát cikket max. az szdsz alakuló ülésén lehetett hallani 23 évvel ezelőtt. Miben lett jobb, amióta benne vagyunk az EU-ban Dávid? Az ukránok egyáltalán nem demokráciát és jogállamot akarnak, mint ahogy 1989-ben a magyarok sem azt akartak. Nem a "diktatúrával" akarnak leszámolni, hanem JOBBAN AKARNAK ÉLNI!!! Namármost. Az új EU tagoknál utoljára a 80-as években volt kísérlet az életszínvonal fejlesztésére (Portugál, Görög, Spanyol) De azok az idők elmúltak, most szedik tőlük vissza a magas(abb) fizukat. Akkor meg minek is örülünk az EU tagság kapcsán? Nagyon naivak ezek az ukránok. És Dávid is.

ikszel 2013.12.04. 11:48:03

@Gyingizik: A cikk valóban egyoldalú és naív. Ugyanakkor nem hiszem, hogy az EU tagság mérlege negatív lenne Mo. számára. Az igazi gond, hogy az ország nem tudja kihasználni azokat a lehetőségeket, amelyek megnyíltak a tagsággal. Hatalmas összegű támogatásokat kapunk, de jórészt ezek pártközeli zsebekbe vándorolnak. A magyar cégeknek lehetőségünk van kilépni egy igen nagy piacra, de nem tudnak versenyezni, mert a támogatásukra, felkészítésükre nincs pénz. Az agrártámogatásokat feléljük, a mezőgazdaság nem versenyképes.
Ezekkel a lehetőségekkel nekünk kellene élnünk, nekünk kellene dolgoznunk a saját jövőnk érdekében, magától az életszinvonal nem fog emelkedni, de brüsszeli ukázra sem.
Csakhát mennyivel egyszerűbb hibáztatni a körülményeket, valaki mást, mint belátni, hogy mi sem teszünk meg minden tőlünk tellhetőt azért, hogy jobb legyen nekünk és a következő generációnak.

blah 2013.12.04. 11:49:53

komolyan mondom a sok narancsszoponcnak ha szerintük az eu-t kell okolni mindenért, még a saját agyatlanságukért is vagy a fidesz-mszp balfaszkodásét akkor húzzanak el innen a francba.

Balt 2013.12.04. 12:04:13

Bizony! Érdemes távolról szemlélni, meg egy kicsit a múltba révedni...:

Aki mögé felsorakoztatok, a reménybeli miniszterelnök-jelöltetek (bár ezt ma már senki nem gondolja komolyan, ő maga sem), fontos pozícióban volt abban a kormányban (és utódjában-örökében), amely tömeges törvénytelen erőszakot alkalmazott az utcán a botrányos tevékenységével elégedetlenek között.

Balt 2013.12.04. 12:08:27

Ja, még valami: Az EU persze kb. olyan módon jár el most Ukrajnával, ahogy a "nyugat" '56-ban Mo.-gal. Eszében sincs az ejnye-bejnyén túlmenően bármit is kockáztatni, még akkor sem, ha a Specnaz akciózik Kijev utcáin. A helyzet nagyon hasonlatos a mo.-ihoz. (Nemcsak az '56-oshoz...)

WhyCantITouchIt? 2013.12.04. 12:23:13

Ez az Unió már egyáltalán nem akkora buli, mint amekkora néhány éve volt.
Még egy olyan 20-25 év és beüt a mindenki által leszart demográfiai katasztrófa + a milliósra duzzadt civilizálatlan bevándorló tömegek kezelhetetlenné válnak, oszt' kampó.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 12:29:26

@szamarhegy:

Van ilyen elem is. Az ukrán politikában a jobboldalt elsősorban az ukránajkú ukránok támogatják, míg a baloldalt az orosz kisebbség és az oroszajkú ukránok.

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2013.12.04. 12:38:44

"Miközben nálunk dúl az unió elleni "szabadságharc", a szomszédban tömegek küzdenek Európáért. Ők egy szabadabb, demokratikusabb ország reményét látják az EU-ban, nem pedig egy állandó előrántható politikai vudubabaként használják."

1. Senki nem állította, hogy mi ki akarunk lépni.
2. Azért tömegeknek sem kell nevezni az ottani tüntetőket. Nem mellesleg, atalán ismered a kimutatásokat, arról, hogy hányan vannak az EU mellett ott, és hányan ellene?
3. A szabad és demokratikus ország reménye ne egy külső dologban legyen, hanem önmagában az országban.
4. Politikai vudubaba? Mint a ballibeknek a mindenkori Orbán? :)

Amúgy meg, még egyszer kiemelve: SENKI NEM MONDTA? HOGY KILÉPNÉNK AZ EU-BÓL!!! (a brittek ugyan gondolkoznak rajta, de gondolom az író szerint is, ők egy balkáni nép). Ellenben, ha a kis országok (és nemcsak mi), nem védik meg az érdekeiket, most, még itt az elején, akkor a lemaradásunk örökös lesz. Ott leszünk a hűdeszabadhűdedemokratikus Unióban, és mindig lesznek nálunk egyenlőbbek. Minden, amit a jelenlegi kormány tesz, az érdekeink megvédése az unión belül. Nem elszakadási kísérlet! Persze lehet másképp is. Elvtelenül lefeküdni az EU-nak, kinyalni a hátsóját, és másodrangú polgárrá, és országgá válni a nagy közösségben...Ez az amit a ballibek nagyon jól csinálnak... :(

Balt 2013.12.04. 12:54:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mondjuk Timosenko echte moszkvai, de fogjuk fel úgy: kivétel erősíti a szabályt. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 12:59:09

@Balt:

Igen, ő oroszajkú, de átállt. Ukránosította magát.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.04. 13:49:26

@azaVallai:

Ez amolyan demonstráció. Julija 18 éves kora előtt nem is tudott ukránul és szép csillogó hosszú fekete haja volt.

Aztán amikor rájött, hogy ő ukrán, hirtelen megtanulta a nyelvet, a haját szőkére festette (ki tudja ez hogyan kötődik az ukránsághoz) és befonta.

Valójában egyébként csak az édesanyja ukrán, az apja lett.

Gyingizik 2013.12.04. 14:33:59

@ikszel: Sok igazság van abban amit írtál. De a szomorú helyzet az, hogy pl. a mediterrán országokban a csatlakozás után csak kívülről, mesterségesen, EU pénz belepumpálásával növelték az életszínvonalat. A civil társadalom fejlettsége, képzettsége, a korrumpálhatóság, tőke stb. semmivel se volt fejletteb/fejletlenebb pl. Prtugáliában 1980 körül, mint pl. nálunk. Pl. 70es években 20%-os anaflabetizmus volt, Salazar diktatúra után félfeudális viszonyok. Az EU csatlakozás után 10 évvel viszont némethez közeli bérek (most a válság során is 3x akkorák, mint nálunk). Ami nekik még járt az EU fejeseinek jóindulatából (főleg H. Kohl kancellár szorgalmazta a jóléti modelllt) az nekünk már nem jár. És az ukránok talán szintén azt hiszik (mint mi 23 éve), hogy a nyugati itegráció életszínvonal emelkedés hoz - de valójában nem hoz.

azaVallai 2013.12.04. 14:50:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Hasonló sztori, mint ami velünk, és nagy reformkori politikusainkkal történt kb 170 éve.
Más: A 80-20% os arányt (RU:EU párti)amit korábban említettél nem tudom honnan veszed. Ha a parlamentben lévő erőviszonyokat nézzük, akkor ez kb 55-45, ha meg az utca emberét kérded akkor kb 50-30 az EU javára (20 nem tudja). Azt meg Ukrán barátaim nevében kérem ki :-) hogy az EU párti az agyatlan álmodozó..