Atomszámtan

Dorosz Dávid

2014
01/16

Orbán Viktor a napokban elzarándokolt Moszkvába, és Paksról írt alá szerződést. Megnéztük mennyibe kerül nekünk Putyin kézfogása.

 

Paks_turbinacsarnok_0207.jpg

Háromezer-hatszáz milliárd forint – minimum ennyibe fog kerülni Magyarországnak az orosz részvételű paksi atomerőmű. Vagy inkább 4200 milliárdba, merthogy az oroszok csak a beruházás 80 százalékára adnak hitelt, nekünk pedig 20 százaléknyi önrészt kell beletennünk a kalapba. Háromezer-hatszáz milliárd forintnyi kölcsön húsz évre – az éves törlesztés még akkor is 180 milliárd forint évente, ha Putyin elnök annyira szereti Magyarországot, hogy kamatmentesen adja a hitelt (nem szereti annyira, de erről majd később).

Jelenleg a paksi atomerőmű teljes éves bevétele - tehát nem a profit, hanem a Pakson termelt áram eladásából befolyó összes pénz – alig éri el az évi 180 milliárdot. A hitel törlesztését tehát Paks semmiképpen sem tudja „kigazdálkodni” jelentős, a mai árakhoz képest legalább 100 százalékos áremelés nélkül. Az erőmű – amelynek már nem kell amortizációt elszámolnia – mostanában kilowattóránként 12 forint körüli áron termeli az áramot. A duplázás 24 forintot jelentene kilowattóránként, ami – tekintetbe véve, hogy a szabadpiacon most 16 forintba kerül az áram – azzal járna, hogy a magyar áramvásárlók illetve adófizetők az áram minden egyes megvásárolt egységénél 8 forintot ráfizetnek Orbán atomálmára.

Sajnos azonban az említett 8 forintnál nyilvánvalóan nagyobb veszteségről lesz szó: a fogyasztóknak nem csak a hitel tőketörlesztését kell kitermelniük, hanem a kamatot (ha csak 5 százalék lesz, az kamatos kamattal és húsz éves futamidővel számolva azt jelenti, hogy nem 3600, hanem 4800 milliárdot kell visszafizetni), a magyar önrészt, meg a csatlakozó beruházások költségét is. Az utóbbiak pedig akár a teljes projekt költségének 60-80 százalékát is kitehetik: tartalék gázerőmű, hálózatfejlesztés, hűtőkapacitás – a Duna már a meglévő paksi blokkokhoz sem mindig elég –, energiatárolás, a nukleáris és az erőműbontási hulladék feldolgozása; ezek önmagukban, egyenként is százmilliárdos nagyságrendű tételek.

A számokkal nehéz vitatkozni: atomerőművet építeni valójában sosem volt jó üzlet pusztán az energiatermelés kedvéért (ha az lenne, akkor Oroszország a saját kontójára teleépítené reaktorokkal a kalinyingrádi körzetet, és az „olcsó” áramot exportálva letarolná az európai energiapiacot - valamiért mégsem ezt teszi). A meglévő nukleáris kapacitás szinte kizárólag hadászati projektek melléktermékeként jött létre, és az atomfegyverkezés lelassulásával az atomcégek egyre kilátástalanabb küzdelmet folytatnak a fennmaradásukért. A Siemens és a Westinghouse már kiszállt a versenyből, az Areva pedig a pár évvel ezelőtti piaci értékének csupán az ezredrészét éri. Magyarország a jelek szerint épp egy olyan vonatra készül felszállni, ami nemsokára kiáll a forgalomból – sajnos, itt annak is megkérik az árát, ha a következő megállónál úgy döntünk, hogy mégis leszállnánk. 

Éppen ezért ezen a ponton szépen meg kell állítani Orbánt, így az Együtt-PM népszavazást tartana a paksi atomerőmű tervezett bővítéséről. Felhatalmazás nélkül tombol ugyanis Orbán ötlet- és országkiárusító arzenálja. A PM képviselői kezdeményezik, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésen hallgassa meg a kormányt arról, hogy Orbán és Atom Antijai pontosan milyen megállapodást kötöttek Moszkvában. Addig is szövetségünk népszavazási kérdéseket nyújt be az Országos Választási Bizottságnak. A kérdések többek között a következőkre fókuszálnak: egyetértenek-e a polgárok azzal, hogy ne épüljön orosz hitelből új atomerőművi blokk, Magyarország ne vegyen fel hitelt a beruházáshoz, a kivitelezőt nyílt közbeszerzésen válasszák ki, illetve ne szülessen végleges döntés a bővítésről 2020-ig.

A Fidesz eddig csak saját gyarmatává akarta tenni hazánkat, most Putyin nagybirodalmi álmai kiszolgálójaként, részben orosz gyarmatot csinál Magyarországból. Ukrajnában hasonló helyzetben tömegek álltak ki Európa, és a demokrácia mellett.

Mi áprilisban a választásokon tehetjük meg ezt.

Készüljünk!

Ha tetszett a cikk, csatlakozz Dorosz Dávid Facebook-oldalához!

63 komment · 2 trackback

Címkék: demokrácia külügy Fidesz EU PM

A bejegyzés trackback címe:

https://doroszdavid.blog.hu/api/trackback/id/tr515760788

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az azeri baltás szindróma 2014.01.16. 18:17:28

Van valami tragikomikus abban, hogy amikor vélt előnyökért cserébe Orbánék lemennek kutyába, akkor a másik fél nem hogy átvágja őket, de még beléjük is rúg egyet utólag. Ez történt anno a baltás gyilkos esetében is, mikor (állítólag) Səfərov hazas...

Trackback: Mandiner blogajánló 2014.01.16. 11:39:06

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hipok Rita · http://tinyurl.hu/a16D/ 2014.01.16. 08:23:25

Szekeres Imre és Veres János plakátokat fogtok ragasztgatni úgy, hogy semmi esélyetek nem lesz arra, hogy az elvtársak működésmódját megváltoztassátok!

Bogas 2014.01.16. 08:49:20

Na most, én talán rosszul tudom, de egy gyors guglizás szerint nem lehet országos népszavazást tartani hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról. Vagy ez más tészta?

Kim Jong Un 2014.01.16. 18:00:18

Idiota libsik. Bezzeg ha a boszme vagy a libas epitettne atomeromuvet, akkor az milyen jo otlet lenne...

Nembaj, ti aprilisban eltuntok a Fold szinerol is!

kvadrillio 2014.01.16. 18:01:46

még a rabbinak is túlzás a sokmilliárdos holokauszt emlékhely
2014, január 16 - 08:17

Friss hírek
Vezércikk

A Sorsok Háza első körben 6 milliárdnál is többe kerül, de ez még nem tartalmazza a működési és fenntartási költségeket. Nem meglepő, hogy balról és jobbról, de még a zsidóság köréből is erős kritika éri.

Sorsok Háza – elkészítési útmutató
- végy 1 db megcsonkított, kivéreztetett nemzetet
- (ugye már előzetesen bevezetted a holokauszt emlékévet?)
- alaposan ágyazz meg legalább 6 milliárd forinttal
- hass minél jobban az érzelmekre (pl. kismacska/kisgyerek/filmszínész halála)
- az időzítőt állítsd be a kampányidőszakra
- adagold hozzá az évtizedek óta precízen érlelt bűntudatot
- ügyelj rá, hogy a kíváncsiskodók ne kukkanthassanak bele a készítés folyamatába
- ha kérik, ha nem, nyomd le a torkukon

A ROHADT, KAPZSI ZSIDÓK SZÉGYELLJÉK MAGUKAT, HOGY AZ 5-6 ÉVE NYOMORGÓ MUNKANÉLKÜLIEK ELŐL LENYÚLJÁK A MILLIÁRDOKAT ORBÁN SEGEDELMÉVEL !
SZAROK A HOLOKAMU EMLÉKHELYEKRE !!!!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2014.01.16. 18:13:53

De mennyibe kerül a gázos erőművek áramdíja?
Érdekes ha 24 forintért lehet áramot venni nekem itthon miért kerül 45 be?
Ekkora a haszonkulcs?
Kitől kéne áramot vennünk?
Van annyi szabad kapacítás hogy a teljes Paksot kiváltsuk?

Szúnyog 2014.01.16. 18:15:23

"a Duna már a meglévő paksi blokkokhoz sem mindig elég" - írja a posztoló a gigantikus baromságot. A Duna vízhozama Paksnál nagyjából 1500-1800 m3/s között mozog. Az atomerő hűtővízcsatornája ebből kb. 30-50 m3/sec mennyiséget vezet át az erőművön.
A címre kitérni is felesleges, mert ugye senki semmit nem fizetett a kézfogásét.
Nem Dorosz, remélem mentek a levesbe a többi gyurcsányistával együtt.

Szúnyog 2014.01.16. 18:16:01

@Gyurma73: vannak hálózati, elosztási költségek is.

Larry Silverstein 2014.01.16. 18:17:18

Vedd már le a fotódat Dávid elhányom magam vazeg!

midnight coder 2014.01.16. 18:19:04

1. Paks hamarosan be kell hogy zárjon - ez kb. a jelenlegi áramfogyasztásunk fele.
2. Az atomnak nálunk nem nagyon van alternatívája. Olyan megújuló energia amit komolyan lehet venni csak a vízenergia, és a geotermikus van, illetve nagyon speciális helyeken a szél, de nálunk egyik sem alternatíva.
3. A kieső áramot pótolni kell. Vagy mi termeljük - de akkor az pénzbe kerül, vagy vesszük, de az hosszabb távon még többe.

Hosszabb távon ugyanis emelkedni fog az energia ára, méghozzá durván, különös tekintettel a fosszilis energiaforrásokra. Ennek pedig több oka is van.

Egyrészt, azok az országok, akik eddig nem nagyon használtak energiát (Kína, India, és általában a fejlődő országok) egyre inkább fognak. Azaz megjelennek az energiapiacon mint vevők - méghozzá leginkább a fosszilis piacon mert arra a legolcsóbb erőművet építeni.
Másrészt, a fosszilis energiahordozók készletei nem nagyon akarnak bővülni.
Harmadrészt, a globális felmelegedés politikai vonatkozásai miatt ha máshol nem is, de az EU-n belül a fosszilis energiahordozó még drágább lesz mint máshol.

Ez pedig oda fog vezetni, hogy a fosszilis erőművek által termelt energia drasztikusan megdrágul - és sok ilyen be is fog zárni. Ami a jelenlegi kínálati piacot könnyen keresleti piaccá alakíthatja, különösen annak fényében, hogy a kereslet is nőni fog, mivel más, jelenleg fosszilis energiafelhasználási területek (Pl. közlekedés) is egyre inkább elektromos irányba fognak tolódni.

Szóval, 60 évre előre elég nehéz jósolni, de nekem legalábbis nagyon úgy tűnik, hogy a következő 60 év nem az olcsó és bőséges elektromos áram időszaka lesz, különösen nem a jelenlegi helyzethez képest.

Persze, lehet abban reménykedni, hogy holnap valaki zseni kitalál valami szuper ingyenes energiaforrást, de valahogy nem látom hogy Szélesnek annyira bejött volna amit akar, ahogy az olcsó, tartós és jó hatásfokú napelemeké és akkumlátorok ideje is mindig nemsokára fog eljönni.

Blogger Géza 2014.01.16. 18:33:28

Dávidka, te ehhez nagyon hülye vagy.

1. Senki nem mondta, hogy az erőmű 20 évig fog működni, és 20 év alatt kellene, hogy visszahozza a befektetett tőkét. A tervezett 60 évre kell elvégezni a számításokat. T

2. Senki nem épít csak viccből atomerőművet, ha nem látja a felhasználót, Lengyelország (amely szintén egyre inkább energiafüggetlenségre törekszik) nem garantálja, hogy megvásárolja kalinyingrádi áramot, akkor miért építenének oda tömegével atomerőműveket? Oroszországban (is) épít atomerőművet a Roszatom, de Finnországban is.

3. Az nem zavar, hogy az Együtt vezetője, Bajnai idején szavazata meg a parlament 90% feletti többséggel, hogy kezdődjön meg a beruházás előkészítése? Ennyire nincs egyetértés az összetákolt baloldali összefogásban?

♔batyu♔ 2014.01.16. 18:35:36

Van egy gyanúm, a franciáké jóval több lett volna egy ballibsi kormánnyal.

Lsd. Metró.

Pszt! 2014.01.16. 18:38:44

Nagyon egyszerű a dolog. Kellett a Viki kampányára a pénz. Nameg az országot is finanszírozni kell valamiből, nincs meg egy magánnyugdíjpénztári megtakarítás, amit le lehetne nyúlni.

♔batyu♔ 2014.01.16. 18:43:29

@Blogger Géza: Itt nyilván az a lényeg, hogy Orbánt baszogassák.

Érdemes lenne megnézni az Indexet és a bloggereit egy baloldali kormány és pld., egy az orosznál jóval kedvezőtlenebb, mondjuk Izraeli-francia, vagy USA cég esetén.

Gyurcsány IMF hitelét is úgy adták el, mintha jutalmat kaptunk volna. Persze az emberek szerencsére érzékelték, hogy miután Gyurcsány elkúrta és az államadósság további 30%-al nőtt, acsőd elkerülésére kellett felvenni az IMF hitelt, elzavarták ezeket a fenébe.

Persze a szaruk az ittmaradt.

Pedig nagyon nem mindegy, hogy egy miniszterelnök IMF hitelről tárgyal a csőd elkerülése érdekében, vagy ugyanannyi összegben egy atomerőműről.

Nem is értem, egyáltalán, hogy lehetnek ezeknek a Gyurcsányéknak még szavazói.

♔batyu♔ 2014.01.16. 18:50:41

@kvadrillio: Nem biztos, hogy a magyar zsidók a hibásak. Lehet, hogy csak Orbánék próbálják túllihegni a ballib kormányokat.

Ez szerintem is igen nagy gáz. Tele vannak az utcák hajléktalanokkal, de Sorsok háza 6 milliárdért. Hány embert lehetne ebből megmenteni úgy, hogy napi egy kaját kap.

Én is unom már, Orbánék lihegését, csak az a probléma, hogy erre nem Mesterházyék a megoldás.

Larry Silverstein 2014.01.16. 18:57:13

Mondjuk az izraeli befolyás biztosan csökken ezzel hogy a nyugatnak semmi köze nem lesz ehez a bizniszhez nem csoda hogy Dorosz is pörög itt a témán a jesivás haverjaival.

ubu1 2014.01.16. 19:00:08

@Gyurma73: A poszt csak az előállítás költségét és profitját (vagyis az erőmű bevételét) tárgyalja. Az áramot még el is kell szállítani és az egész rendszert irányítani kell. Plusz vannak egyéb kommunista örökségek, mint pl. az ún. szénipari szerkezetátalakítási támogatás.

Egyáltalán nincs szabad kapacitás, hisz így is importálnunk kell. Nemhogy annyi szabad kapacitás, hogy Paksot kiváltsuk. Talán abban a pár évben lesz szabad kapacitásunk, amikor a 6-os blokk már menni fog, de az 1-est még nem kell leállítani. De még ez sem biztos.

Lehet, hogy drága a Paksi bővítés és biztos, hogy az Orbáni önkény, a kétszínűség és a köpönyegforgatás befeketíti a szakmai döntéseket.

De az is szinte biztos, hogy kell az erőmű. Csak éppen más valós alternatívákkal kellene összehasonlítani (amikben szintén sok az ismeretlen 20-40 éves távlatban) és az összehasonlítható dolgokat kellene összehasonlítani. Tudja pl. valaki, hogy ha gázra, szénre gyúrunk, akkor azt mennyiért és kitől fogjuk kapni ennyi idő múlva? Tudja valaki jósolni, hogy ennyi idő múlva mennyit szigorodik a Kiotói egyezmény és milyen árat fizetünk a CO2 kibocsátásért? Mindez egy atomerőműnél sokkal kiszámíthatóbb.

Pipas 2014.01.16. 19:17:40

"Jelenleg a paksi atomerőmű teljes éves bevétele - tehát nem a profit, hanem a Pakson termelt áram eladásából befolyó összes pénz – alig éri el az évi 180 milliárdot. A hitel törlesztését tehát Paks semmiképpen sem tudja „kigazdálkodni” jelentős, a mai árakhoz képest legalább 100 százalékos áremelés nélkül."

Tervezett új teljesítmény: 2400 megawatt, jelenlegi teljesítmény cirka 1800 megawatt. Ezt azért nem ártott volna beleszámolni.

"Háromezer-hatszáz milliárd forintnyi kölcsön húsz évre"

A jelenlegi blokkok várható élettartama cirka 30 év. Ennyit a sokkal fejlettebb új technológia is kell, hogy tudjon, úgyhogy itt megint csak egy nagy elszámolás van.

Ez így komolytalan, ez így akkor csak egy politikai indíttatású cikkecske...

_most_ 2014.01.16. 19:18:35

szép, Orbán 30 évre eladósítja az országot, persze könnyen van, már rég halott lesz, mikor az ország még nyögni fogja az orosz békehitelt, legalább garantált, hogy 30 éve múlva is emlegetni fogják, legalábbis valamelyik rokonát biztos :D

Joci2800480 2014.01.16. 19:20:25

Hülyék mindenhol... Én elhagyom az országot szépen, aztán majd a ballibsi választópolgárok egyék meg a ballibsi köcsög politikusok szarát. ennyi.

Pipas 2014.01.16. 19:20:41

@ubu1:
"és biztos, hogy az Orbáni önkény, a kétszínűség és a köpönyegforgatás befeketíti a szakmai döntéseket."

Érdekes, ebben a cikkben például éppen az orbán ellenes propaganda nagyívű számmisztikája feketíti be a szakmai döntéseket.

Amúgy milyen szakmai döntésekről van szó, önnek például ez a szakmája? :)

Pipas 2014.01.16. 19:22:50

@_most_: "szép, Orbán 30 évre eladósítja az országot, persze könnyen van, már rég halott lesz, mikor az ország még nyögni fogja az orosz békehitelt"

Gondolom a metróépítéskor, meg a baranyai dombalagutak idejében is így méltatlankodtál, ugye?

Sieg 2014.01.16. 19:26:29

A legszebb az egészben, hogy a beinduló jobber trollok már biztosak a gazdaságosságban (ha már ilyen vehemensen és kiszámíthatóan védelmezik) pontosan ugyanannyi információval az ügyletről (közel zéró), mint mások. Viszont ez egy pillanatra sem akadályozza meg őket, hogy ezen az alapon egy megnyugtatót ballibsizzenek.

Én készséggel elhiszem, hogy ez jó nekünk. Csak akkor lássam a háttérelemzéseket, az ügylet pontos részleteit, a megvizsgált egyéb lehetőségeket, a gazdaságossági számításokat.
Szokás szerint ehelyett a megszokott lózungokat/félrebeszélést/hazugságokat kapjuk, ami aggasztó, úgyhogy kételkedem. De meggyőzhető vagyok, ha nem csak annyi az érv, hogy higgyem el, mert OV mondja.

Pl. arról beszél Lázár, hogy micsoda nagy üzlet, mert olcsó a hitel (senkit sem az érdekel, hogy 3,4 vagy 5 százalékon kapjuk, ez nem lényegtelen de nem is fő kérdés), meg hogy majd hogy meglódítja a gazdaságot, meg hogy mivel az állam fizeti a hitel (értsd mindenki), akkor az nincs is, és így milyen olcsó lesz az áram. Ha ez az egész valóban akkor a tuti gazdaságos lenne, akkor erre a félrebeszélésre semmi szükség nem lenne.

Az meg különdíjas, hogy egyikük köpönyegforgatással gyanúsít, miközben épp azon röhög a jónép (már ha nem csak Magyar Nemzetet olvas), hogy mennyire 100%-ban mást mondtak 6 éve a kormány emberei. Persze a durcipolitika miatt, mert ellenkezni kellett Bajnaival, akármit is mond.
Meg hogy pont ők azok, akik a legnagyobb vehemenciával védelmezik pártunkat és kormányunkat, akármit is csinál. És ugyanakkora vehemenciával az ellenkezőjét, ha éppen köpönyeget fordít. Vicces.

SadBoobie (törölt) 2014.01.16. 19:30:54

Az a baj, hogy lesz néhány év - talán 10-15év -, amíg a régi és az új blokkok együtt túltermelést adnak majd. EZalatt az idő alatt a régi erőművek lenullázódak majd- ez persze EU és körnezetvédelmi szempontból jó, kivéve megújulók.Aztán, amikor a régi blokkokat ki kell kapcsolni, akkor jön majd az igazi cumi.A túltermelésre időközben ráépült, az olcsó áramhoz hozzászokott és felpörgetett ipar egyik napról a másikra meg fog dögleni.És közben a rezsicsökkentés és az olcsó áram, a túltermelés miatt a lakosság széles körében a megújúló alapú kiserőművek elterjedése - ami már most is erősen gátolt, inkább bürökratikus eszközökkel és szolgáltatói érdekek miatt gáncsolt - , vagy csak a takarékoskodás megtanulása megint kitolódik 2 évtizeddel.Szép jövő.

ubu1 2014.01.16. 19:36:00

@Pipas: Maradjunk annyiban, hogy az átlag birkáknál lényegesen jobban értek hozzá. Szakmai döntés alatt most azt értem, hogy sürgősen neki kell állni az új erőműnek, különben energetikailag nagy szarban leszünk. Nem most, hanem majd akkor, amikor az 1-4 blokkokat le kell állítani. És mivel ~10 év újat építeni, időben el kell kezdeni intézkedni.

Azt, hogy kell másik atomerőmű, a sötétzöld LMP-seket leszámítva egyik látható méretű politikai erő sem vitatja érdemben. Kevés dologról mondható ez el manapság. Így bármennyire is utálom Viktorkát, az ez irányú erőfeszítéseiért nem tudom elítélni. Hogy mindezt hogyan, milyen hátsó szándékkal és milyen körülmények között csinálja, az más kérdés; arról lehet és kell is vitatkozni.

poor 2014.01.16. 19:41:04

Úgy látom értelmesen nem lehet ilyen orbán köcsögökkel beszélni. Remélem a s ggébe is bebújtok! Birka banda ha vezér az ellenkezőjét mondja akkor azt véditek.

Pipas 2014.01.16. 19:50:44

@ubu1: "Maradjunk annyiban, hogy az átlag birkáknál lényegesen jobban értek hozzá."

Az átlagos indexolvasónál egy marék szárított lepke is jobban ért. Úgyhogy ezzel nem mondtál semmit.

"Hogy mindezt hogyan, milyen hátsó szándékkal és milyen körülmények között csinálja, az más kérdés; arról lehet és kell is vitatkozni. "

Már egy ideje figyelem ezt az indexes nekizúdulást, egészen biztos, hogy nincs semmi értelme. 99% hőzöngésből, meg egymás birkázásából, meg fals számításokból, meg rózsaszín szélmalbokból áll, a maradék egy százalék viszont arról, hogy orbán viktor ördögi vigyorral a pofáján minden nap hazatalicskázza a pízt.

Ezeknek a vitáknak annyi értelme van, mint megkérdezni az úttesten kilapult macskát arról, hogy mi a véleménye a Higgs-bozonról.

Joci2800480 2014.01.16. 19:54:27

@Pipas: Az a baj hogy senki nem ért hozzá, mégis mindenki hőzöng, és ugrál. Meg kell várni mit mondanak majd a parlamenti vitanapon, lehet figyelni hogy köpi magát szembe majd a baloldal is. Kíváncsian várom.

J.László 2014.01.16. 19:54:44

@ubu1:
"Maradjunk annyiban, hogy az átlag birkáknál lényegesen jobban értek hozzá."

Ez kurva jó rizsa. Az engedélyedet szeretném kérni, hogy én is felhasználhassam. Kopirájt, tudod, ilyesmi.

doominogame · http://www.doominogame.com 2014.01.16. 20:01:55

Miért van az, hogy az osztrákoknál, a németeknél, a lengyeleknél, a hollandoknál és Angliában vidáman forognak a szélkerekek (ingyen), csak a mi kis hazánkat kerüli el a szél.
Valaki értő magyarázza el nekem végre, hogy miért kerül a szélenergia 2.5-ször többe, mint a szenes. Mindkettőbe kell generátor, vezeték, munkások, de a már megépült szélerőműveknek szinte nincs költsége. (Persze karbantartják, javítják, stb.) Szerintem csak az energialobbi mantrázza, hogy sokkal drágább. Én most egy szerencsésebb helyen élek, és 10 kerék forog a határban megállás nélkül, és ezért itt olcsóbb az áram, mint magyarhonban. A németeknél lassan 28% a szeles energia aránya és megvan a technológia az ingadozások kiegyenlítésére. Nekünk ez miért tabu, hogy még gondolni sem merünk rá? 50 év múlva elfogy a fosszilitás és itt állunk megrökönyödve, újabb 50 évvel lemaradva, mer nem gondótuk, hogy köll majd. (ez egy politikus agya volt)

J.László 2014.01.16. 20:04:12

Ahhoz képest, hogy 1000 milliárd/év a bolsilibsik által felvett hitelek kamatterhe, nem tűnik soknak.

Ahhoz képest sem, hogy kb. öt-hat 4-es metró jönne ki belőle. 37,5 - 45 km. Azzal Paksig sem jutnánk el.

Nemzeti Dohányos 2014.01.16. 20:11:35

Bölcsész vagy ugye?

A hitelKERET 3000 milliárd forint.

Ha a termelés 40%-ára ráteszel 8 forintot, akkor a 100% nem 8 forintot nő.

Úgy teszel, mintha csak azért kellene elbontani a meglévő blokkokat, mert lesz helyettük új. Nem, az nem a beruházás költsége.

Fingod sincs bazzmeg az erőművek típusairól. VVER-nek NINCS hadászati haszna. De gondolom a te buta kis fejedben az van, hogy azért építenek 29 atomerőművet a ruszkik szerte a világban, mert azok az országok mostantól mind atombombát építenek. Hülyevagybazzmeg, de nagyon.

+1: a sötétzöld gittegyletek csatlakozása volt az egyik utolsó koporsószeg abban, hogy elmenjek az ellenzékre szavazni. Most már ellenetek fogok elmenni.

blacklord 2014.01.16. 20:18:01

@SadBoobie: Ember, az olcsó áramot fel lehet használni a megújulók szubvenciójára is, csak mondom...

Nemzeti Dohányos 2014.01.16. 20:21:14

@doominogame: Az általad felsorolt országok Ausztria kivételével tengerparttal rendelkeznek, ahol rendesen fúj a szél. Ausztriában pedig a sok vízerőművet akkor kapcsolják be, ha épp nem fúj a szél. Nálunk se erős, stabil szél nincs, se vízerőmű kapacitás. Lehet sírni Nagymaros miatt, de az is lepkefing kapacitású lett volna egy ilyen projecthez.

Nemzeti Dohányos 2014.01.16. 20:28:02

Posztolónak még: a húsz évet honnét szoptad? Mindenhol harminc évet írnak. De szarul is számoltál, 1200 milliárd kamatteher akkor jön ki 20 évre, 5% kamattal, ha a tőkét a végén, egy összegben törlesztjük. De azért ti tudjátok a megoldást mindenre, csak valaki ellenőrizze az alapműveleteiteket..

Az is aranyos, hogy infláció szerinted nem lesz, tehát reálértéken folyamatosan csökkenni fog a nagypiaci áram ára..

Khonsu 2014.01.16. 20:42:22

Az alaperőmű nem azért kell, hogy ingyen termeljen. Az a lényeg, hogy 60 évig stabilan jöjjön belőle a delej, még ha akár kis ráfizetéssel is. Stratégia. Ennyi idő alatt sokminden történhet és fog is történni az energiaiparban, de az a 2400 MW már biztosan meglesz.

Kandabula 2014.01.16. 20:51:41

Mi a gond? A Nyugat kussol. Így kell ezt csinálni. Tökiböki helyett dönteni, oszt jónapot. Viszont a Bős-Nagymarosi erőművet sajnálom. Már termelne, már nemzeti park venné körül. A kurva anyjukat a politikusoknak! Viszont Illés kolléga egy csiga. Mondjuk, Orbán kolléga is.

hiénaf1 2014.01.16. 21:02:42

@midnight coder:
Azt figyeltem meg, hogy a bővítés bejelentése óta, a fórumokon megfigyelhetó viták a következők szeint alakulnak.
Van a szakmabeli, energetikai szemléletmódű megközelítés, ez jellemzően az atomenergia mellett van. Van a közgazdász, aki papíron kiszámolja, hogy ennyi, meg annyi alternatív erőművi kapacitás, így meg úgy kiváltaná az atomot.
Akkor van a 10 millió eddig foci, egészségügy, szociálpolitika, vasút, infrastruktúra és négyesmetró szakértőből átvedlett energetikai phd (velük a legjobb vitázni, mert a kikezdhetetlen "közgép, úgy is lopnak, jáááj, katasztrófa van" érvrendszerük bármit üt), de van itt egy megközelítés,ami világpolitikai kontextusában vizsgálja a helyzetet.
Nógrádi Györgyöt mindig élvezettel hallgatom:
www.atv.hu/videok/video-20140116-megszuletett-az-atomuzlet

Egyébként azt nem mondja meg a sok okos, hogy ha EZ nem, akkor MI és főleg miből? Nem veszik észre, hogy a mást (mondjuk napelemet(sic)) milyen meglévő rendszerhez kéne integrálni és még lehetne sorolni a felmerülő kérdéseket.

hiénaf1 2014.01.16. 21:10:33

@♔batyu♔:
Mondom, erről hallgassátok meg Nógrádi Györgyöt, hogy milyen világpolitikai játszmák részét képezi többek között ez a beruházás is.
www.atv.hu/videok/video-20140116-megszuletett-az-atomuzlet

(már linkeltem, de nem árt az ismétlés) :)

Azért az Audinak, Mercedesnek sem mindegy, hogy a gyártását milyen energiaköltségek mentén tervezi.

Medgar 2014.01.16. 21:15:27

@doominogame: akkor elmagyarázom neked:

Mo. egy kibaszott nagy lavor, így az átlagos szélsebesség 2-4 m/s. No.-ban ez az érték 5,5-8 m/s, ráadásul jóval kiszámíthatóbb a széljárás mint nálunk.

Ráadásul a megújuló energiához ki kell építeni a megfelelő nagyságú puffer kapacitást is.

Mindezek ellenére, a zöld-energiának köszönthetően minden német család évi 250 euróval fizet többet az áramért.

Dorosz urat pedig megkérdezném, hogy 2038 január 16-án mennyibe fog fájni 1 kWh áram? Mert ugye a jelenlegi árakkal számításokat végezni 30 évre előre nem utal túl éles elmére.

zotyesz11 2014.01.16. 21:23:41

Tehát akkor megtudtuk, hogy a régi - igaz azóta tuningolt - Paksi atomerőmű amortizációjával MÁR nem kell számolni (mer már rég megtérült) és a 16 forintos árampiaci árhoz képest most 12-ért adja a villanyt elosztásra...
Hmm...
Érdekes. Tehát nem éri meg, pedig csak 30 éve működik és még 20 évig fog.

Meghát azért sem éri meg, mert a következő IS hitelből van és kamat is van, meg 30 év, - szóval sokat kellene számolni.
És különben is a sok közgazdász, szociológus, jogász!4! meg bölcsész szakértő - igaz idexblogokban névtelenül megjelenő szakértő - már kifejtette, hogy miért nem jó.

További indokok:
- Orbán kezet fogott Putyinnal - MIÉR!?
- Nem ismertek az atomerőmű tervei
- Mi kerül ezen annyiba? - Biztos a Simicska talicskázza ki a pénzt...

glinolid 2014.01.16. 21:28:20

@Gyurma73:
Pl. az ELMŰ-nél 13.3 Ft/Kw marad

ELMŰ:39.86 Ft/kWh, adó 27%, egység ár: 29.1 Ft/kWh

A nagy rezsi csökkentésben 3x több adót számítanak fel, plusz a rendszer használati díj az egység ar 46% azaz az ELMŰ-nél marad 13.3 Ft/Kwh.

hiénaf1 2014.01.16. 21:30:55

@ubu1: Alternatív megoldások bevezetése akkora politikai előnyt kovácsolna, ami nem érné meg a hezitálást közte és az atom között. Nos, itt az atom egyértelmű választás, mégpedig azért, mert egyértelműen ez a fenntartható, megtérülő, stb, stb, stb...

Krisz11 2014.01.16. 21:43:36

Csak tudnám, hogy egy olyan szintű mongolidiótának mint Dávid minek kell éppen atomerőművekről írogatnia.

zotyesz11 2014.01.16. 21:56:02

@Gyurma73: Már többen válaszoltak, hogy miért 45 Ft 1 kWh.
De akkor én is...
Azért mert fizet egyszer energia díjat vagy egységárat a kereskedőnek (erőműveknek)[13-15 Ft] és fizetsz még egyszer a hálózatod elosztó engedélyesének a rendszerhasználati díjat, amiért hozzád eljut a kraft a rendszerén keresztül [14-20 Ft]
+Áfa (27%)

Ja és ez egyetemes szolgáltatásban.
Mer van még ugye teljesítménydíjas elszámolás is, de az szerintem nem érint.

Betoncipos Joe De Miro 2014.01.16. 22:48:56

Jelzem előre, hogy nem vagyok szakértő, ahogy a blog írója sem, de én is számolgattam egy picit.

Megnéztem az atomerőmű oldalán, hogy mennyit termeltek 2012-ben. (Pontosabban ezt dobta a Google.)
atomeromu.hu/termelesi-rekord-pakson-2012-ben

Azt írja a táblázat, hogy 14 915 947 MWh a kiadott villamos energia.
Paks I összesen 2000 MW, az új (úgy tudom) 2400 MW lesz. Arányosan felszorozva 17 899 136 MWh kiadott energiát számolok az új blokkokból évente. (Ismét mondom, nem vagyok enertetikus.)

Mivel Paks I kb. 50 évig üzemel, ezért Paks II-nél is ennyivel számolok.
50 * 17 899 136 = 894 956 820 MWh energiát ad ki teljes élettartama során.

A posztoló 4 800 000 000 000 Ft teljes költséggel számol a kamatok miatt. A teljes költséget elosztom a teljes kiadott energiával:
4800 000 000 000 Ft / 894 956 820 MWh = 5364 Ft/MWh = 5,364 Ft/kWh.

Vagyis 5,36 Ft lesz a kW-onként az építés költsége a villanyszámlában.

Erre persze rájön még egy csomó más dolog is, amíg kijön a végleges díj, de az beruházás költségétől már független.

(Csak átfutottam a hozzászólásokat, remélem más még nem számította ki előttem. Ha igen, akkor bocs a dupláért.)

A számítási hiba lehetőségét nem zárom ki, ellenőrizhettek.

Betoncipos Joe De Miro 2014.01.16. 22:55:51

Pontosítás:
...Vagyis 5,36 Ft lesz a kWh-ként az építés költsége...
Elnézést a mértékegység bakiért.

Nemzeti Dohányos 2014.01.17. 00:23:49

Még egy kis matek. Paks II 60 éves üzemidővel és 90%-os kihasználtsággal ~1100 TWh energiát fog termelni. A neten több helyen is fellelhetőek különböző energiatermelési formákhoz az egy TWh megtermelt energiára jutó elhalálozások. Az alábbi számok 1100 TWh energiatermelésre eső várható halálozások számát mutatják.

Atomenergia: 44.
Földgáz: 4400.
Szén: 177100.
Olaj: 39600.
Szél: 165.
Napenergia háztetőkre szerelve: 484.
Víz: 1540.
Biomassza: 13200.

Légszennyezettség összesen, világszerte: 3.1 millió/év. Népességarányosan Magyarországra vetítve: 4428/év. Ezeket azért rakom ide, mert 70 éves távon már az elektromos autókkal is számolni kell. Amit a hajunkra kenhetünk, ha csak annyi történik, hogy máshol égetjük el a fosszilis energiahordozókat.

Szóval, ki hány honfitársunkat akarja megölni? Avagy kinek hány forint egy emberélet? Galamblelkűeknek: atomerőmű építése esetén a pozitív oldalon a csökkenő/stagnáló egészségügyi kiadásokkal is számolni kell.

_Wasp_ 2014.01.17. 00:26:24

Szerintem egyáltalán nem baj, hogy megállapodunk stratégiai jelentőségű beruházásokról, ez az ország sorsát jobbá teheti hosszú távon.

Más kérdés, hogy ennyire súlyos döntést (voltaképpen tized-századennyire súlyos döntéseket is) megfelelő társadalmi és szakértői vitának kell megelőznie, és átlátható közbeszerzési eljárásoknak.

Úgy tűnik, a figyelem kissé elsikkadt erről, márpedig ez itt a lényeg és nem az, hogy az oroszok, kínaiak, vagy épp a Miniszterelnök Úr sógora építi a sors kifürkészhetetlen akaratából Magyarország régóta legnagyobb beruházását.

Négyzetrács 2014.01.17. 09:27:32

Dávid, remélem te valami bölcsész vagy, mert a matek es a fizika láthatóan kurvára nem megy neked :) Értem én, hogy ki van adva, hogy politikai botrányt kell csinálni ebből a dologból, de akkor már inkább kopipésztelj egyet a többi szakmaiatlan bérbloggertől, mert ez így elég karcsú. Amúgy 13. havi juttatásokra hitelt fölvenni rendben van, egy hosszú éveken át kurva sok pénzt hozó beruházásra pedig aggályos, és beindul a rinyagyár? Hogy is van ez, kedves elvtársak?

_Wasp_ 2014.01.17. 22:07:11

@Négyzetrács: Felsmann Balázs szerint ezek a számok:

A 3000 milliárdos hitel visszafizetéséhez kilowattóránként 30 forint körüli áron kellene adni a paksi áramot. (hülyébbeknek: ez nem fogyasztói ár!!!) 1000-1500 milliárd forintos járulékos költség itt nem jelenik meg, de ez kb másfélszeresére emeli a szükséges drágulás mértékét, de ez nehezen becsülhető, ezért nincs beleszámolva az áram jövőbeni árába.

A szükséges 30ft/kwh paksi termelési ár 100 euró/megawattórának felel meg, miközben jelenleg a nemzetközi piacon 40 euró/MWh az áram ára, tehát kevesebb mint feléért tudjuk megvenni, mint amennyiért Paks fogja tudni eladni.

Gratulálok, ránézésre is jó üzlet.

huttinger 2014.01.18. 00:00:20

Még jó hogy Teller Ede hazánk szülötte volt. Ő nem nagy erőművekben gondolkodott, hanem kicsi, városok mellé a föld alá telepített erőművekben.
Csak úgy mondanám, ha a fúziós erőművek megindulnak akkor lehet az összes paksi szart becsukni. Paks II sosem fogja kitermelni az árát. El fog avulni és ezért drága is lesz az az az áram amit termel.

Négyzetrács 2014.01.18. 08:16:00

@_Wasp_: Csak szolok, hogy barmilyen mas eromuvet epitesz, igen, a szel es a nap is, ugyanilyen dragan, ha nem dragabban fog termelni, amig vissza nem fizeti az epitesi koltsegeket. Csak ezt a sotetzold faszok valahogy mindig kifelejtik az ervelesukbol. Mint ahogy a 32 ft-os atveteli arat is. Ha piaci aron kellene mukodniuk, azok sem terulnenek meg sohasem. Es azok az atommal ellentetben, nem nagyon fognak 60-80 evig uzemelni. A tobbi problemarol, amit rendszerszinten okoznanak a szabalyozhatatlansagukkal, mar nem is beszelve...

_Wasp_ 2014.01.18. 08:30:26

@Négyzetrács: ettől még ténykérdés, ogy a nemzetközi piacon olcsóbb az áram, mint amennyiért paks majd eladni tudja nekünk, mert mérethatékonysági (és egyéb) okokból pl. Németországnak megéri gazdaságosabb erőműveket építeni. Ha ezt a pénzt áram vásárlására fordítanák ahelyett, hogy erőművet építenének belőle, mennyi ideig lenne INGYEN az áram? (a disztribúciós költségeket leszámítva)

Semmi gond ezzel, én az atomerőműnek nem vagyok ellene, és bárcsak működne már fúziós erőmű, hogy a fissziós erőművek korlátos üzemanyagával és hulladékával se legyen gond.

Amivel gondom van, a társadalmi egyeztetés és a szakértői vita hiánya, amiből sajnos arra kell következtetnem, hogy ismét valakiknek a zsebe tele lesz tömve.

Sajnos ez nem meglepő, eddig minden kormány lopott és csalt, de nagyon bíztam és reméltem, hogy a FIDESZ más lesz. Hát csak annyiban lett más, hogy a látszatra sem ügyelnek. Részemről már minden döntésüket gyanakodva figyelem és nem hiszem, hogy a következő ciklusban ismét rájuk szavazok - nem mintha számítana a választási rendszer ismeretének tükrében.

Négyzetrács 2014.01.18. 11:28:11

@_Wasp_: olcsobb az import, jelenleg. Ahogy a svajci frank is marha jo uzletnek tunt nehany evvel ezelott. Csak kozben europaban lenyegeben leallt az eromuepites, mert piaci alapon senkinek sem eri meg ujat epiteni. Ja, szel meg nap epul, mert szarra tamogatjak oket. Ott valahogy senkit nem zavar a garantalt atveteli ar. Kozben oregednek el a regi alaperomuvek, esik ki a kapacitas. Nemetorszagban tobb mint 20 eromu kerte, hogy leallhasson, mert ez az ossze vissza leallitas inditas, amit a szel es naperomuvek miatt kell, a sok taralekban allas nekik anyagi csod. Ennek majd egy 10 ev mulva megissza a levet europa, amikor a kieso kapacitasokat csak szel es naperomuvek fogjak potolni. Aztan amikor se a szel nem fuj, se a nap nem sut, nezunk majd, hogy nem 16 ft a villany piaci ara, hanem 40... komoly, rendszerismerettel rendelkezo szakembertol en meg nem hallottam ennek az ellenkezojet.

Az ilyen ex-lmp-s nimandok, akik az egesz problemat orbanozassa akarjak leegyszerusiteni, jobb lenne ha inkabb hallgatnanak. A politikusok alapbol egy gerinctelen nepseg, de a pm-es banda tultesz az osszesen, javor benedekkel az elen.
Lehet mas a politika, aztan gond nelkul osszeallunk a regi bandaval... igy kell szembekopni a szavazoikat, gratulalok...

A tarsadalmi vita, parbeszed szuksegessegevel egyet ertek, de azt latni kell, hogy ebben az orszagban ez nem mukodik. Ahhoz a politikai elit, es a nep is alkalmatlan. Az meg plane rohelyes, hogy azokkal akarnak szavaztatni az eromu szuksegessegerol, akik nem tudjak mi a kulonbseg a kW es a kWh, a alap es menetrendtarto eromuvek kozott, es gozuk sincs, hogy mukodik a villamosenergia halozat... hol lesz a vege, majd az agymutetekrol is nepszavazni fogunk? Hisz ebben az orszagban mindenki mindenhez ert.

Négyzetrács 2014.01.18. 11:32:02

Khm, ize, rohejes, nem ly :)

_Wasp_ 2014.01.18. 13:53:59

@Négyzetrács: egyrészt valószínűleg nem ismered fel, hogy ez egy politikai probléma tünete, ha nem az lenne, te sem kommentelnél ilyen lelkesen.

másrészt viszont - bár bevallom, erőművek terén nem vagyok különösebben szakértő, noha végzettségem alapján lehetnék - feltűnt a hozzászólásodban egy logikai bukfenc, idézem:

"Nemetorszagban tobb mint 20 eromu kerte, hogy leallhasson, mert ez az ossze vissza leallitas inditas, amit a szel es naperomuvek miatt kell, a sok taralekban allas nekik anyagi csod. "

írtad.

Ez emellett érv, hogy a barátaid tévednek, hiszen a korszerűtlen erőműveknek Németországban SEM éri meg üzemelni! A németországi energiatermelési struktúra néhány alaperőművet gazdaságtalanná tett (bár ha áramot vásárolnánk tőlük, valószínűleg megérné nekik tovább üzemeltetni ezeket), ugyanakkor mi paks felújítása mellet SEM lennénk képesek nekik az áramfelesleget eladni (mert amennyiért rentábilisen árulni tudjuk, nevetségesen drága lesz)

Nem hinném, hogy annak belátásához, hogy egy versenyképtelen termékbe való befektetés - és Magyarország legnagyobb befektetése - megért volna egy társadalmi vitát. Mint tudod, itt nem valamiféle "népszavazásról" van szó, hanem a döntési folyamat publikusságának szükségességéről, amire ismét magasról szartak.

Te tényleg azt hiszed, hogy helyes volt erről a beruházásról kizárólag Orbán Viktornak döntenie? Nem kellett volna erről parlamenti egyeztetés, ahogy a milliószor kevésbé fontos parlamenti képviselők caffeteriájáról volt? Nem kellett volna legalább annyira átláthatónak lennie, mint egy milliomodakkora tablet beszerzésnek? Nem érdemelt volna ilyen hosszú távú hitel felvétele annyi nyilvánosságot, mint ezredakkora más hitelek helyzete?

Tényleg úgy véled, hogy nem ebből lesz Magyarország legnagyobb mutyija, felülmúlva a kaszinó, dohánytermék, bank, útépítésmutyit?

Kizárod, hogy em azért intézik az egészet zárt ajtók mögött, hogy a sógornak és komának csurranjon csöppenjen a ciklus végére is? Akármilyen elvakult vagy, kizárni talán nem tudod, és ez a lényeg: nem csak tisztességesnek kell (kéne) lenn, de annak is kell (kéne) látszani. Amíg a társadalom kizárásával döntenek ilyen - nagyon könnyen megkérdőjelezhető, és hatalmas jelentőségű - kérdésekről, addig biztosak lehetünk abban, hogy a kormány már a látszattal sem törődik, az anyagi érdek ismét felülírta az erkölcsi aggályokat. Szomorú.

DFK 2014.01.20. 09:18:19

@SadBoobie: Nem iagzán lesz így, mert az 1. és 2. blokk már életidő hosszabbításban van. Azokat biz le kell kapcsolni, amikor az 5. és 6. blokk teljes kapacitással tud majd termelni.

DFK 2014.01.20. 09:37:34

Mondjon valaki egy valódi alternatívát Paks II-vel szemben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.20. 10:49:37

@Larry Silverstein: haha

komcsi gyerek ez is, lmp elárulója, mert a faterja mondta, hogy több a pénz bajnainál meg az mszp-nél

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.01.20. 10:55:34

amúgy csak az áráról lehet vitatkozni

hey-hey, ho-ho, nuclear lobby has to go! - hát ez a vágó meg a kaffer virág teljesen idióta
miért nem inkább a zöldenergia teljes kidolgozásán dolgoznak a performansz helyett?

"Lázár: Egyre élvezetesebb az orosz-magyar érdekházasság"

hát azzal a kenőpénzzel ami kap, nem csodálom hogy egyre jobban élvezi. az ember nem élvezi, ha vesz egy kiló kenyeret a boltban , pénzt ad ki, árának megfelelő terméket kap érte, mit kell ezen élvezni? ja, hogyha több pénzt ad ki más pénzéből, és még meg is fizetik érte, az az igaz buli